Kettő - Váratlan látogatás

Sziasztok. Ez a fejezet is kb. ugyan olyan hosszúságú mint az előző. Remélem tetszeni fog. Köszönöm a 15 r.o.-t remélem olvassátok is, nem csak jelöltétek :D Továbbá köszönöm a komikat, a prológushoz, illetve az első fejezethez is :) Jó olvasást! Bye: Cassy

  Tanuld meg elengedni a múlt szerelmeit, szeretteit! És tanuld meg tiszteletben tartani az ő döntésüket! Mert ami nincs, az fájhat, de attól még nem lesz.

Alice szemszög

Azóta is a rejtélyes személyeket kutatom. Arra jutottam, hogy ott kell őket keresni, ahol homályos a kép. De nehéz, mivel a farkasok is homályosak. Mintha a ködöt keresném a szélviharban. Ilyet szoktak egyáltalán mondani? Kétlem. Na mindegy. A család zsong körülöttem, akárhányszor látok valami "homályt", Emmett és Jasper utánanéznek. Edward kivonta magát a dolgokból. Mily' meglepő! Megint látomás furakodott be az elmémbe. Pedig most nem is koncentráltam.

Most csak hárman voltak. Egy kanapén ültek. Láthatatlanka (ahogy én neveztem el) nem volt ott. Így mindent tisztán láttam.
- Szerinted mikor jön már meg, a drága? -kérdezte a szőke srác, a vörös csajt.... A vörös, most ijesztően ismerős volt. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy rájöjjek ki az. Victoria.
- Nem tudom David. Tudod, hogy milyen. Ha valami dolga van, akkor addig úgyse jön haza, amíg nem végzi el, azt a bizonyos dolgot.
- Szerinted Peter? -fordult -mint megtudtam- David, a világos barna hajú srác felé. Na már az ő nevét is tudom. Victoria, Peter, David, és Láthatatlanka. Szép család. 
- Ahogy Vicky mondja -mondta somolyogva, miközben Victoria vállára hajtotta a fejét. David kinézett az ablakon. Így végre én is láttam amit ő. Már tudom hol vannak. Ismerem ezt a házat... Egy pillanatra, még végigjártattam a szemem a három vámpíron. Mindhármuk szeme arany színű....

Ismét a nappaliban találtam magam. Edward már megint előttem volt. Most komolyan. Sokáig rám se néz, aztán mikor látomásom van, hirtelen nagyon érdekelni kezdem. Jujj... Ez most nagyon olyan volt, mintha szerelmes lennék belé. Na nem érdekes. Úgyis mindenki tudja, hogy én csak Jaspert szeretem. Edwardra néztem, aki bocsánatkérően elmosolyodott, majd gondolatom második felére zavartan biccentett.
- Szerintem oda kéne mennünk. Hogy megbizonyosodjunk nem ártanak nekünk -vetette fel az ötletet.
- Megvannak? -kérdezte gyorsan kedvesem.
- Igen. Láthatatlanka nincs otthon. Megtaláltam őket -mondtam komolyan. Villámgyorsan felpattantunk, és mind a heten az ajtó felé indultunk. Én mentem elöl. Pontosan tudtam merre kell menni...

David szemszög

Aggódom érte. Hiszen a húgom... Na jó, igazából a nővérem, de testileg fiatalabb nálam, bár nekem több szükségem van rá, mint neki rám. De akkor is aggódom érte. Szó nélkül nem szokott lelépni. Bár az is lehet, hogy vadászni ment. És most kiszellőzteti a fejét. Vagy elment Kínába. Jó, ez most tök hülyén jött ki, minek menne egy vámpír Kínába?! Egyáltalán... Ha nem kötelező, minek menne egyáltalán Bárki is Kínába?! Ez agyrém. Kopogás törte meg a szobára szálló csendet. Meglepetten kaptuk fel a fejünket, szinte egyszerre. Nem rendeltünk semmit. Az ilyeneket mindig Bella intézi. És mindig ő nyit ajtót. Meg ilyesmi. Victoria kihúzta magát, majd az ajtóhoz sétált. Én és Peter szorosan követtük őt. Vicky mély levegőt véve kinyitotta az ajtót. Mindhárman megdermedtünk. Hét vámpír állt velünk szemben. Az egyetlen ami akár egy kicsit is megnyugtató volt, hogy az ő szemük is arany színben pompázott.
- Cullenék -mondta fagyosan Vicky. Tehát ismerte őket. Jó, hogy mondta.
- Victoria. Örömmel látjuk, hogy te is az életmódunkat használod. Bemutatnál a családodnak? -szólt a szőke férfi. Tehát ő  a családfő.
- Nem én vagyok a családfő -szólt vissza pimaszul nővérem. -A családunk vezetője, jelenleg nincs itthon.
- Azért bemutathatsz minket -szóltam közbe. -Neked is van szád mint... -csúnyán nézett rám. Szóval nem akarja, hogy tudják a nevét. Hát jó. -.... neki.  nekünk meg nevünk van.
Vicky szusszantott egyet majd rám mutatott.
- Ezt az okoskodó vámpírt, Davidnek hívják. Az a másik, meg Peter. Én ugye Vicktoria vagyok.
- És maguk? Mi a nevük? -kérdeztem. Nem tudok csöndben maradni. Ááá nem...
- Én Carlise vagyok. Ő itt a feleségem Esme, és a fogadott gyerekeim, Alice, Jasper, Rosalie, Emmett és Edward -mondta a szőke -Carlise-, és mindegyik névnél, egy-egy emberre mutatott. Biccentettem.
- Bemehetünk? -kérdezte Alice. Hárman összenéztünk, majd szinte egyszerre vontunk vállat. Végül is... Nincs semmi takargatni valónk. Na ez meg, olyan volt, mintha rendőrök lennének. Előbb Kína, most meg ez... Komolyan bediliztem.

Jasper szemszög

Furcsák. Nem rosszak, nem akarnak nekünk ártani de furcsák. És úgy tűnik, hogy a családfőjük nélkül, teljesen elvesznek. Legalábbis... Nem sok időt akarnak a társasága nélkül tölteni. Érzem, hogy szeretik őt, bárki legyen is ez a "Láthatatlanka", ahogy kedvesem emlegeti. De félnek nélküle. Nem egész a családjuk. Valami olyan ereje lehet, ami... ami senki másnak. Vagy egyszerűen, öreg, tapasztalt, és nyugodt. Nem tudom. De kíváncsi vagyok rá.
- Igazság szerint, féltem, hogy itt vagytok -kezdett bele Victoria. -Mert ez a ti területetek  Most akkor el kell mennünk? Nem bántuk senkit. Mi szeretünk itt lenni. Vagyis... Rajta kívül. De Ő se bánt senkit. Komoly erkölcsei vannak -fejezte be.
- Mi a neve? Lehet, hogy hallottunk róla -kérdezte Carlise.
- Ó, biztos, hogy hallottak róla. De majd ő bemutatkozik. Vagy nem.
- Mi az, hogy vagy nem? -kérdeztem most én.
- Ő. Semmit. Nem. Csinál. Amit. Nem. Akar -tagolta David, minden szót jól megnyomva.
- Ideje menni -mondta Carlise.
- Várj! Maradhatunk vagy el kell mennünk? -kérdezte Victoria, de már az egész család az ajtóban állt. Szerintem maradhatnak. -üzentem gondolatban Edwardnak. Nem rég, kitaláltuk, hogy ha más vámpírok is vannak a közelben, úgy szavazunk, hogy üzenünk Edwardnak. Régebben is eszünkbe juthatott volna.
- Maradjatok. De ha valami történik, akkor nem leszünk ilyen jóban -mondta Edward, majd kivonultunk az ajtón. Meg sem álltunk hazáig.
 
Bella szemszög

Egész végig a lépcsőfordulóban álltam, és hallgattam a beszélgetést. Hogy a fenébe lehetnek itt? Miért pont most? Mért nem 4 évvel korábban, vagy esetleg később? Nem kezdődhet megint... Nem, az lehetetlen. Kiteszem a lábam, egy órára a házból, és máris minden fenekestől felfordul? Vadászni voltam! Már az is tilos? Azért értékeltem, hogy Vickyék egyszer sem mondták ki a nevemet. De attól még itt voltak. A házunkban. Itt vannak a környéken. Ott lesznek a gimiben, és mindenhol ahol én. És nem tehetek ellene semmit. Mert ugyan olyan joguk van itt lenni mint nekem. Ha nem több.

Ma, a drága Cullen család által két képességgel gazdagabb lettem. Alice képességével, amit olyanra erősített fel az én drága „alap képességem”, hogy nem a döntések alapján látom a jövőt, hanem úgy, hogy több variációt. Ami közül dönteni fognak az emberek. Hasznos. Ezt amúgy Elezar képességével tudom megállapítani. A másik meg Jasperé, aki képessége nagyjából ugyan olyan maradt, mivel ezt nem nagyon lehet hova fejleszteni. Maximum, én kicsit élesebben érzékelem.

Miért? Most tényleg miért kellett nekik is pont akkor Forksba jönniük mint nekünk? Mikor már kissé kezdtem elfelejteni őket? Vagy inkább elengedni, mivel elfelejteni őket, azt hiszem lehetetlen. Számomra. De a helyzetem jó volt. De most idejöttek, és mindent tönkretettek. Tizenöt perc alatt, mindent elpusztítottak, amit az elmúlt 200 évben elkövettem magamban azért, hogy ne fájjon annyira. Pedig még csak nem is tudják, hogy itt vagyok. Hogy még élek. De nekem már végem. Mi lesz itt még?

Rejtélyes Személy szemszög

A fenébe! Hallottam róla, hogy a Cullenek is felbukkantak, a drágalátos Bella otthona körül. Ha azok összeállnak, esélytelen vagyok. Tizenegy vámpír, közülük hatnak képességük van. Ez rám tekintve nagyon nem jelent jót. Tényleg nem. A gondolatmenetemet, a telefon éles csörgése szakította félbe. Végigsétáltam az olcsó motel szoba poros padlóján, majd a rozoga éjjeliszekrényről, lassan a kezembe vettem a telefonom. A kijelzőn már megjelent a kép. Alatta jól látható betűkkel ennyi állt: Tanya Denali
Sóhajtva emeltem a készüléket a fülemhez. Ez az egyik legidegesítőbb nőszemély akivel valaha dolgom volt.
- Tanya, szívem! Mi újság? -kérdeztem mézes, mázos hangon. A világért nem mondtam volna meg neki, hogy idegesít.
- Mi van a tervel? Mikorra tervezed, annak a csitrinek, és családjának az elpusztítását?
- Van egy kis probléma. Megjelent a Cullen család.
- Végezz velük is! Pusztuljanak mind! Edward Cullen még megbánja, hogy Őt választotta Én helyettem! -hangjából sugárzott a düh.
- Ne pattogj Tanya! Megoldom. Mély lélegzet, és élvezd az életet. Pá szívem! -ezzel kinyomtam. Ha tehetem, elkerülöm vele a beszélgetéseket. Tényleg roppantul idegesítő. Kibámultam az ablakon. Hajnalodott. Már csak pár hónap van a tervem beteljesedéséig. Minden perccel közelednek a halálhoz. Csak ők ezt még nem tudják.