Hali :D Itt van a 4. Körübelül 2hetetne tudok majd frissel szolgálni. Tudom nem a legjobb, de... :D Remélem tetszik. Jó olvasást!
Puszi: Cassy B.
(Daphnem! Ha még egyszer le Cassandrazol akkor mikor legközelebb feljössz Pestre, és hajlandó vagy velem egy légtérbe vonszolni a segged... akkor... :P :DDD)
Furfangos dolog a múlt. Néha kőbe van vésve, máskor pedig elmosódó emlékek halmaza. De ha túl mélyre ásol a mocsokban, ki tudja, milyen szörnyet ébresztesz fel?
Bella szemszög
A fejemben csak Jorden arcát látom. A mosolyát... És újra, és újra lejátszódik a szemem előtt, az az édes dadogása. Ki lehet ő? És miért költözött be a fejembe? Miért pont az enyémbe? Miért pont itt? Nem értem. Én már semmit sem értek.
- Bella. Látogatóink vannak -kopogott be Vick, mire elfintorodtam. Tudtam, hogy kik jöttek. A hangsúlyból. Az arckifejezésből. Meg a többesszámból.
- Nem vagyok itt. Alszom -mondtam hangosan.
- Istenem Bella! Mondtuk már. Ha nem vagy itt, hogy alszol? És ha vámpír vagy, hogy alszol? Ezt már a múltkor is meg beszéltük -ordította David.
- Kapd be! -mondtam nemes egyszerűséggel. Emmett elröhögte magát a nappaliban. Egy másodperc múlva a családom férfi tagjai ott termettek mellettem, majd David a jobb, Peter a bal bokámat fogta meg. Én felsikkantottam, és ha ember vagyok biztos égett volna a fejem, mikor a fiúk, fejjel lefelé lógatva lecipeltek a nappaliba. A Cullen család röhögött, Victoria röhögött, a fiúk röhögtek, csak én duzzogtam.
- Tegyetek le! -sziszegtem, mire elengedték a bokám, én meg hangos puffanással estem a földre. Felpattantam, leporoltam magam, majd a padlóra néztem. Mély nyomot hagyott a testem a parkettába.
- Azt hiszem lenne mit megbeszélnünk -szólt Carlise. -Megtisztelnél minket avval, hogy elmondod a történeted?
Sóhajtottam egyet. Számítottam erre. El fogom nekik mondani. Végül is... Nincs semmi olyan, amihez nincs közük. Biccentettem egyet a kanapék felé. Mind a tizenegyen leültek valahová. Én az egyik fotelbe foglaltam helyet, a lehető legmesszebb Edwardtól.
- Kérdezzetek -mondtam, talán kissé udvariatlanul.
- Hány éves voltál, mikor átváltoztál? -kérdezte Alice. Kissé zavart, hogy csillogó szemekkel bámul, mintha még mindig barátnők lennénk.
- Tizennyolc.
- Tizenkilec -javított ki Victoria.
- Tizennyolc -erősködtem.
- Tizenkilenc.
- Nem tudjátok eldönteni, hány éves voltál? -döbbent le teljesen Carlise.
- Tizennyolc voltam mikor megharaptak. 2007, szeptember 11.-én haraptak meg. 13.-án még tartott az átváltozás. Vagy tizennyolc, vagy tizenkilenc.
- Mi történt pontosan?
- La Pushba mentem a barátaimmal. Szórakoztunk. Taylor és Mike valamiért elkezdtek lökdösődni a szikláknál. Megpróbáltuk szétszedni őket. Nem figyeltem eléggé, és túl közel kerültem a szikla széléhez. Meglöktek. A hullámok... nagyok voltak. Nem bírtam kiúszni. Azt sem tudtam merre kéne fordulnom. Megpróbáltam. Egyre és egyre sötétebb lett. Hallottam, hogy kiabálják a nevemet. Sokan. Nem ijedtem meg. Nem is féltem. Mikor magamhoz tértem, egy házban feküdtem. Csak arra emlékszem, hogy fáztam. Tudtam, hogy valaki figyel. Körbenéztem. Sötét kis szoba volt, poros padlóval, és nehéz, régi bútorokkal. Egy férfi ült a szobában lévő íróasztalnál. Vörös szemei voltak, de nem tűnt gonosznak... Intelligensnek látszott, és öregnek. Pedig maximum 25 éves lehetett. Testileg. Beszélni kezdett hozzám. Azt mondja, tudja, hogy tudom Mi ő. És azt is mondta, hogy tudja, hogy eddig milyen kapcsolatban voltam a vámpírokkal. Megijedtem. El akartam futni. De nem tudtam. Mintha hozzá ragadtam volna az ágyhoz. Azt mondta, ő az első vámpír. A legelső. Hogy neki sokkal hatalmasabb képessége van mint a többi vámpírnak. Nem árulta el, hogy mi az. Azt monda, három vámpírt átváltoztathat, nekik százszor erősebb képességük lehet mint a normálisaknak. Kettőt már átváltoztatott, és azt akarta, hogy én legyek a harmadik. A harmadik lesz a legerősebb, a harmadik örökli az ő Összes képességét. Bejelentette, hogy figyelt, és elég felelősségteljes, és elég bátor vagyok ahhoz, hogy rám bízza ezeket a képességeket. Beleegyeztem. Megharapott. Mikor felébredtem, egyetlen levél volt az asztalon. Annyi állt benne:
A kapott kincset, használd bölcsen.
Hát így változtam át -fejeztem be. Az egész család dermedten ült, és engem bámult. Na ja. Nagyjából Vicky is ugyan így nézett mikor bejelentettem a dolgot.
- Mi a képességed? -kérdezte tágra nyílt csillogó szemekkel Carlise.
- Minden. És semmi. Minden ami lehetséges. De... Semmi ami hasznos lenne -vágtam rá gondolkodás nélkül. A családom tagjai egyesével szisszentek fel. Nem lett volna szabad elmondanom. Ez titok volt. A családom titka. Az én titkom.
- Ez. Titok. Ha. Elmondjátok. Bárkinek. Ropogós. Pipihús. Lesz. Belőletek -tagolta öcsém, miközben hevesen kapálózott a levegőben. Elmosolyodtam. Emmett vihogott. Nem meglepő.
- Megmutatnál néhányat? -kérdezte Esme, halványan mosolyogva.
- Nem hiszem, hogy lenne akadálya -vontam vállat.
- Bella! -hördült fel Vicky, és David egyszerre. Petert nem érdekelte.
- Nyugi -mondtam, majd letérdeltem a dohányzóasztal elé, magam elé húzva a középen álló cserepet, amiben valami virág volt. A tenyerem a növény felé emeltem, majd összeszűkített szemmel bámulni kezdtem a növényt. Mindkét család árgus szemekkel bámult. Koncentráltam. A virág szirmai fonnyadni kezdtek. Ennek kellett történnie. Elszívtam az összes életerőt ami benne volt. Mindent. Egy száraz, szürkés növény maradt. Semmi más.
- Ez az egyik legveszélyesebb -mondtam ajkamba harapva.
- Miért lenne veszélyes, hogy elfonnyasztasz egy virágot? -röhögte Emmett. Neki nem esett le. Körbenéztem. Na ennyit az észről. Minden Cullen értetlenül bámult rám.
- Nem értitek -ráztam hevesen a fejem. -Nem csak virágokat.
Az ember koromban olyan jól ismert vámpír család tagjai sorban kezdtek el egyre sápadtabbak lenni. Csak Emmett nem értette.
- Mindent Emmett. Mindent.
- Bármit?
- Bármit.
- Embereket?
- Embereket.
- Öltél már meg így valakit?
- Nem is egyszer.
- És megbántad?
- Van amit igen. De a legtöbbet nem.
- Ha alkalmad lenne újra így meg ölni valakit, megölnéd?
- Ha lenne rá nyomós okom, mindenképpen.
Elakadt a lélegzete. Az egész család úgy nézett rám... mint egy szörnyre. Legalábbis azt hiszem. Nem tudom, hogy az undor, a képességemnek, a tetteimnek, vagy nekem szólt. De ott volt mindegyikük tekintetében. Kivétel nélkül.
- Bella, megmutathatnánk milyen, mikor lélegző élőlénynek szívod el az... életerejét... -mondta Vicky, ajkát harapdálva.
- Nem Vicky. A múltkor se lett jó vége -vágtam rá.
- Nem öltél meg! -erősködött. -Most se fogsz.
- Akkor sem.
- Elmondanátok miről van szó? -kérdezte türelmetlenül Jasper. Nem kerülte el a figyelmemet, hogy a beszélgetés alatt, most először szólalt meg.
- Mindjárt megmutatjuk -fordult felé ingerülten Victoria, majd rám nézett. - Én bízom benned Bella. És a család többi tagja is. Te mért nem bízol magadban? -kérdezte kihívóan. Sóhajtottam. Kezemet reszketve nyújtottam felé. Eddig soha volt ennek jó vége... Soha.
Victoria szemszög
- Ez nekem nem megy -húzta el a kezét Bella.
- Dehogynem! Koncentrálj -sziszegtem. -Ebből a vitából már nem fogsz tudni jól kijönni.
Összepréselte a szemét. Rá akartam szólni, hogy igyekezzen, de akkor megéreztem. Nem tehetettem róla, automatikusan levegőért kezdtem kapkodni. Az egész testemben végig szaladt a jeges hidegség. Láttam, hogy Bella ijedten néz. Mindig ezt csinálta. Biztatóan akartam rámosolyogni, de csak egy fájdalmas fintorra futotta. Húgom villámgyorsan elvette a kezét, majd összefonta a háta mögött, mint egy kisgyerek akit csínyen értek.
- Ügyes voltál -mosolyogtam reszketegem.
- Ügyes? -visszhangozta döbbenten. - Ügyes? Victoria, most ennyi hiányzott! -hüvelykujját és mutatóujját 3 centire tette egymástól, jelezve, szerinte mennyi hiányzott. Kiviharzott a házból. Mindenki döbbenten ült a nappaliban.
- Mihez hiányzott...? -kérdezte Jasper reszketeg hangon.
- Ahhoz, hogy Vick meghaljon.
- Miért engedted neki? -kérdezte szerelmem.
- Mert bízom benne -vágtam rá gondolkodás nélkül.
- Tudod milyen a képessége! Ez a legveszélyesebb!
- Miért hajtogatjátok ezt a "legveszélyesebb" dolgot? -kérdezte Alice.
- Mert emiatt halt meg fél tucat ember Bella első tíz évében. Ha nem figyelt eléggé, egyszerűen megölte azt, akihez éppen hozzáért. Ez nem olyan képesség, amit elő kell hívni. Ez benne van a kezében. Neki nem azért kell koncentrálni, hogy előhívja. Hanem azért, hogy ne jöjjön elő -mondta komoran David.
- De a virágnál... -kezdte Carlise.
- A növények mások. Nekik nincsenek olyan érezhető életfunkciói mint az embernek.
- Ezért Vickynél... -kezdte Edward, akit nagyon utáltam azért amit Bellával csinált, de most megcsodáltam milyen gyorsan vág az agya.
- Pontosan. Nekem nincsenek életfunkcióim, nálam egy kicsit koncentrálnia kell. De az embereknél... A képesség elő akar jönni. Gyilkos képesség. És ha elszabadul... nem lehet megállítani többet -mondtam komoran. Ezzel lezárult a beszélgetés.
