Sziasztok! Bár nem sokkal, de az Elkárhozva című töri nyert. Bevallom őszintén, hihetetlenül örülök neki. Elkezdtem írni az első fejezetet és meglepett, hogy mennyire hihetetlenül azonosulni tudok Bellával és a Cullen családdal is, ebben a környezetben. Már meg is van a blog, valószínű ma késő este vagy holnap délelőtt lesz fent az első fejezet. Olvassátok el a prológust :)
http://elkarhozva.blogspot.com/
2012. május 12., szombat
2012. május 11., péntek
Kérdés (közvéleménykutatás)
Sziasztok! Mostanában elég sok időm van és úgy érzem képes vagyok még egy aktív történetet bevállalni. Négy lehetőség van. Az egyik az, hogy ne kezdjek bele egybe se, csak ezzel foglalkozzak. A többi négy, egy-egy törit takar. Ezekből tudtok választani. Az egyik töriben már a 3. fejezetben járok, és azt már ismerhetitek is, mivel van róla blog, bár több mint egy éve bezártam... :) Bevallom nekem a 2. történet a szívem csücske :$
1. történet: Eltévedt hold
Bella Swan egy tizenkilenc éves félig farkas- félig vámpír. Forksban él, három "faj társával", mikor megjelenik a Cullen család. A vámpíroknak feltűnik, hogy Belláék mások mint az emberek, de rájuk se hasonlít igazán. Kíváncsiak lesznek, és megpróbálják kideríteni a titkukat. Arra nem is számítanak, hogy iszonyatosan belerondítanak a különös lények életébe, és felhívják a többi vámpír figyelmét, az "új" erősebb fajra. A quileute farkasok se hiányozhatnak a történetből. A Cullen család és a két féle farkas falka összefog, hogy megakadályozzák az öldöklést. Vajon sikerül?
(Nem Jacob-Bella story)
2. történet: Elkárhozva
Isabella Swan egy tizennyolc éves lány, annyi fájdalommal ami márhogynem elviselhetetlen. Egy autó tett tönkre mindent. Bella, a szerelme Ethan és a szülei együtt hagyták el aznap a házat. De csak Bella jött vissza. Egy fél óra, amíg a lány nem ült a kocsiban, mert vásárolt. Egy baleset... Túlélő nélkül. Egy nap lógás... Egy pohár alkohol... Egy szál cigi... Egy vágás... És már nem is csak egy. Bella a régi barátai szeme láttára esik darabokra. Az eddig mindenkivel érzelemmentesen viselkedő Cullenek, a vegetáriánus vámpírcsalád is szemmel követi Bella összeomlását... Talán csak ők képesek megtartani a megtarthatatlnat. Talán csak ők akadályozhatják meg a megakadályozhatatlant... Mert a támaszt néha az nyújtja akire nem számítottál. A látszatra dobogó szív talán nem is dobog igazán. Egy szerelem, amit a függőség gyilkol meg mielőtt az elkezdődhetne.
3. történet: Szomorú kezdet
http://szomorukezdet.blogspot.com -ezt a blogot folytatnám.
4. történet: Halhatatlan lélek (ez saját történet, szóval ezt nem vállalnám be azonnal, kicsit még kell rajta dolgozni)
1. történet: Eltévedt hold
Bella Swan egy tizenkilenc éves félig farkas- félig vámpír. Forksban él, három "faj társával", mikor megjelenik a Cullen család. A vámpíroknak feltűnik, hogy Belláék mások mint az emberek, de rájuk se hasonlít igazán. Kíváncsiak lesznek, és megpróbálják kideríteni a titkukat. Arra nem is számítanak, hogy iszonyatosan belerondítanak a különös lények életébe, és felhívják a többi vámpír figyelmét, az "új" erősebb fajra. A quileute farkasok se hiányozhatnak a történetből. A Cullen család és a két féle farkas falka összefog, hogy megakadályozzák az öldöklést. Vajon sikerül?
(Nem Jacob-Bella story)
2. történet: Elkárhozva
Isabella Swan egy tizennyolc éves lány, annyi fájdalommal ami márhogynem elviselhetetlen. Egy autó tett tönkre mindent. Bella, a szerelme Ethan és a szülei együtt hagyták el aznap a házat. De csak Bella jött vissza. Egy fél óra, amíg a lány nem ült a kocsiban, mert vásárolt. Egy baleset... Túlélő nélkül. Egy nap lógás... Egy pohár alkohol... Egy szál cigi... Egy vágás... És már nem is csak egy. Bella a régi barátai szeme láttára esik darabokra. Az eddig mindenkivel érzelemmentesen viselkedő Cullenek, a vegetáriánus vámpírcsalád is szemmel követi Bella összeomlását... Talán csak ők képesek megtartani a megtarthatatlnat. Talán csak ők akadályozhatják meg a megakadályozhatatlant... Mert a támaszt néha az nyújtja akire nem számítottál. A látszatra dobogó szív talán nem is dobog igazán. Egy szerelem, amit a függőség gyilkol meg mielőtt az elkezdődhetne.
3. történet: Szomorú kezdet
http://szomorukezdet.blogspot.com -ezt a blogot folytatnám.
4. történet: Halhatatlan lélek (ez saját történet, szóval ezt nem vállalnám be azonnal, kicsit még kell rajta dolgozni)
2012. május 10., csütörtök
Nyolc - A lélekjelenlét a lényeg, Kedves Edward...
A fejezet az egyik legjobb barátnőmnek ADRI-nak szól, aki MA tölti a 13-at. Csak, hogy tudjátok: Neki köszönhetitek a jó részeket. Én még mindig egy tragikus világban élek :P De most kicsit boldog vagyok, leadtam 2 kilót, szóval Belláéknak is legyen gyereknap. :D Amúgy haragszom rátok, mivel egyszer kérek 5 komit, tuti, hogy nem írtok csak ketten. Kiszámoltam az átlagot. 5.7 lett. Szerintem simán meglenne a 6, de ti ügyesen lehúztátok :P Na mind1, megbocsájtok de aztán írni :D Főleg mert a fejezet majdnem 5 oldalas, és nagyon sokat dolgoztam vele...
A szenvedély egy vadász, egy szörnyeteg, amely felfalja az embert.
Bella szemszög
Az ajkamat harapdálva néztem végig a szobámon. Két és fél napja, hogy itt vagyok, de már mennék is el. Szörnyen frusztráló ennyi vámpírral egy helyen lenni. Főleg a Cullenekkel. A Volturival más volt. Mindenkinek volt egy magán szférája amit senki nem lépett át. Ez a ház meg csöpög a szeretettől, a közvetlenségtől. És ez nem tett jót nekem. Mostanában egyre gyakrabban gondolok arra, hogy milyen volt régen. Milyen volt, mikor még ember voltam. Milyen volt, mikor még jártam Edwardal. Milyen volt előtte. És milyen volt mikor valami meghalt bennem. Hogy milyen volt mikor elment. Kopogás.
- Alszom! -szóltam ki, de mielőtt az illető kijavított volna módosítottam mondatomon. -Alvást tettetek.
- Na ez már majdnem jó volt -nyitott be David, majd kuncogva hozzátette. -Legalább felfogtad, hogy vámpírként nem tudsz aludni.
- Azt tudtam. Csak ez jó kifogásnak tűnt. Eddig.
- Tulajdonképpen nem érdekes. Vadászni megyünk. Jössz velünk?
- Jó látni, hogy máris ilyen jóban vagy a Cullenekkel. De én nem maradok itt sokáig. Te maradhatsz.
- Most nem kezdek vitatkozni veled, de ezt még megbeszéljük. Szerintem tök király lenne velük maradni. Rendesek, okosak, viccesek... Kicsit sem hasonlítanak Victoriára és Peterre. Velük család lehetnénk. Igazi család. Olyan jó lenne, Bella! És te maradhatnál az én családfőm, és Carlise lenne az övék, de együtt laknánk...
- Nem megyek veletek vadászni. Majd egyedül. Azért köszi -mondtam a szavába vágva.
- Meg kéne tanulnod szórakozni Bells. A mosolygás sokkal jobban illik hozzád -nézett rám szomorú szemekkel, de azért elindult az ajtó felé.
- Dédé! -szóltam utána. Azon a beceneven szólítottam ahogy anya hívta mikor még kicsi volt. Mikor megperdült szemében meglepetés csillant. Pimaszul elmosolyodtam -Igyekezni fogok.
- Honnan tudtad...? -kérdezte.
- Azt hiszed nem figyeltelek? Mégis csak kisöcsém született. Lekísérlek -kacsintottam. Még mindig ugyanazzal a pimasz mosollyal néztem bele a szemébe. -Egyél helyettem is valami finomat -kuncogtam. Már a nappaliban voltunk mikor ismét megszólalt.
- Hidd el, ha lehetne vadásznék helyetted is. Szörnyű milyen keveset eszel -mondta komolyan. Gondolkodás nélkül odanyúltam az arcához, és felhúztam a száját mintha mosolyogna.
- Neked is jobban áll a vidámság kicsi Dédé! -kuncogtam. Nem bírta tovább, röhögni kezdett. A Denaliak tegnap este mentek el így a vámpírok száma a házban csökkent. Magamban eléggé örültem neki. Most mindenki ott volt a nappaliban. És mindenki kettőnket bámult. Dúdolni kezdtem, hogy leplezzem zavaromat, majd óvatosan araszolni kezdtem a lépcső fölé. Öcsém még mindig nevetve az ajtó felé vette az irányt. És akkor némán kilőttem. Olyan gyorsan és olyan hangtalanul futottam, hogy még egy vámpír is alig láthatta az alakomat, és még egy vámpír sem hallhatta meg lépteimet. Csak Emmett nézett engem és mikor rájött mit tervezek rám kacsintott. Rajta kívül csak Edward láthatta a dolgot, Emmett fején keresztül. De egyikük se szólt Davidnek. Egy másodperc töredéke alatt David előtt termettem, és elkiáltottam magam:
- Búúú! -Az eredmény meglepő volt. David felkiáltott és hátraesett, Alice és Rosalie felsikított, Esme és Carlise egymásba kapaszkodva összerezzentek. Emmett hangosan felröhögött és Edward sem bírta ki kuncogás nélkül.
- Bella! -kiáltotta Dédé. Ő tért először magához, bár még mindig a földön feküdt.
- Te mondtad, hogy szórakozzak! Én remekül szórakoztam. És Emmett is -vihogtam.
- Azt mondtam szórakozz! Ne szívrohamot okozz! -mondta levegő után kapkodva.
- De kicsi Dédé! Te vámpír vagy! -mondtam mézesmázos hangon.
- Jó, azt hiszem megérdemeltem -ismerte be szem forgatva. -Segítesz? -nyújtotta felém a kezét, és mivel nem volt bekapcsolva a gondolatolvasás, és a jövőt se figyeltem bekaptam a horgot. Gondolkodás nélkül kaptam el a csuklóját, hogy felhúzzam, de ő nem úgy gondolta. Lerántott maga mellé és könyörtelenül csikizni kezdett. Én röhögve próbáltam kiszabadítani magam de nem engedett.
- Elég!! Elég kérlek! -sikongattam szégyentelenül.
- Ha beismered, hogy te meg ezt érdemelted meg! -kacagta ő is. A háttérben hallottam, hogy a többiek is röhögnek körülöttünk.
- Jó... jó... beismerem! -fuldokoltam.
- Nem hallom! -kiáltotta.
- Beismerem... beismerem... hogy... megérdemeltem! -visítottam. És akkor abbahagyta. Ebben a pillanatban megfeledkeztem minden sérelmemről, minden fájdalmamról, minden rossz kicsúszott az agyamból. Csak nevetni akartam. Elfelejtettem a találkozót, elfelejtettem, hogy veszekedtem Peterrel. Boldog voltam.
- Nem gondoltad meg magad? A vadászattal kapcsolatban -heherészett Emmett. Elgondolkodtam. Akarok mély depresszióba süllyedni itthon, egyedül? Kipukkasztani a jókedv buborékot ami itt van bennem? -kérdeztem magamtól. Nem. Nem akarom. Akkor menjek? Kockáztatva, hogy Edward közelébe kötök ki. Hogy Alice közelébe kerülök... Vagy éppen bárki máséba? Se egyedül, se együtt... Ha már egyik se jó, miért ne válasszam azt, ami a többieknek is jó?
- Rendben. Én is jövök.
1 óra múlva
Az erdőben sötét volt, bár én minden egyes apró részeltet láttam. Ez is egy ok, amiért szeretek vámpír lenni. Egyszer írnom kéne egy listát, amiben leírom, hogy miért szeretek vámpír lenni és miért nem... Olyan dolok is eszembe juthatnak mint eddig soha. Hazaértünk, és megírom. -határoztam el.
- Nem értem miért kell ennyit bejönni. Már fáj a lábam -nyavalygott David.
- Néha idegesítőbb vagy mint Kay -tájékoztattam őt.
- Ki az a Kay? -kérdezte összevont szemöldökkel Alice.
- Kay, Julienak és Carlosnak a bátyja. De ő nem gonosz. Csak egy kicsit idegesítő -röhögtem.
- Néztél már tükörbe? -kérdezte szemöldök húzogatva.
- Hát, nem tudtad, hogy a vámpírok nem látszanak a tükörben? -pislogtam ártatlanul. Emmett hangosan hahotázni kezdett.
- Valakinek végre van humora a családban -mondta. Erre majdnem összerezzentem. A családban... Ennyi lett volna? Beköltözöm két napra a házba és máris családtag vagyok? Ezt nem akartam. De akkor miért öntött el a jó érzés erre a szóra? Ez olyan furcsa... A telefonom hangosan bömbölni kezdett. Én és Alice egyszerre rezzentünk össze. Mindkettőnket meglepett a váratlan hívás. Általában mindketten szoktuk az ilyeneket látni. Én meg pláne... Hacsak nem Carlos vagy Julie hív. Ők ugyanúgy el tudják rejteni magukat a képességek elől mint én. Pont úgy... Elővettem a zsebemből az érintőképernyős mobilomat. Modern volt, szinte már túl modern. Hol vannak már a régi telefonok, amiken csak gombok voltak? -töprengtem magamban. Fülemhez emeltem a telefont.
- Halló? -szóltam bele. Nem tudom miért, de automatikusan kihangosítottam. Mikor meghallottam az ismerős hangot nem bántam meg.
- Nos kedves Belluci. Változott a terv. Nem kívánunk veled társalogni a mai nap folyamán. Sőt soha. Megütötted a húgomat. Mi nem vagyunk kíváncsi rád. Majd meglátod, hogy nem kellett volna mikor legyőzünk.
- Üdvözlöm Arót. -mondtam szenvtelen hangon.
- Szóval tudsz róla. Helyes. Még élvezetesebb lesz kitörni azt a kecses kis nyakacskádat -sziszegte.
- Megpróbálhatod -mondtam gúnyosan vigyorogva.
- De te csak azután jössz miután sorban megöltem a kis barátaidat. Az öcséddel az élen.
- Solo il mio corpo attraverso il mio tesoro -mondtam. (szerk: Olaszul: Csak a testemen keresztül kincsem.)
- Ahogy látom megy még az olasz. Régen is remekül ment. Mikor még barátok voltunk. Volterra. Közös vadászatok. Csak hárman -fuvolázta.
- Amikor még barátok voltunk -nyomtam meg az utolsó két szót.
- Viszlát édesem. Ez a beszélgetés volt a napom fénypontja. Tudod te olyan... -kezdte volna, de nekem itt volt elegem belőle. Egyetlen egy szó nélkül nyomtam ki a telefont, és mielőtt visszahívhatott volna, kikapcsoltam és a zsebem mélyére süllyesztettem a készüléket.
- Ez egy kellemetlen beszélgetés volt -kuncogtam. -Akár mehetünk is.
- Ki mit eszik? -kérdezte Jasper.
- Eddy fiú oroszlányt! Én meg Maci Lacit! -üvöltötte Emmett.
- Én Emmettel tartok -forgatta meg a szemét Rose.
- Mi is jövünk -mondta Carlise kézen fogva Esmét.
- Én pumát eszek! -vigyorgott Dédé.
- Csatlakozunk -jelentette be szinte egyszerre Alice és Jasper. Egy másodperc sem telt bele és egyedül maradtam Edwarddal....
Edward szemszög
Bella láthatólag zavarban volt. Egyik lábáról a másikra állt, míg végül fogta magát és leült egy kidőlt fatörzsre. Gondolkodás nélkül leültem mellé. A szemébe néztem, a gyönyörű korom fekete szemébe. Meglepetésemre nem próbált elhúzódni, nem próbált eltávolítani a közeléből mint a kocsiban.
- Láttalak a temetőben -meredt maga elé. -Hallottam, hogy mit mondtál. És nem értem.
- Szerintem elég egyértelmű volt -húztam el a számat. Igyekeztem nem mutatni a meglepetésemet. Többé-kevésbé sikerült.
Talán percek, talán órák múlva...
Beszélgettünk. Elmondta, hogy mikor "meghalt" a szülei "megcsinálták" az öccsét. Elmondta, hogy először kissé neheztelt rájuk azért, mert a halálhíre után azonnal egymásnak estek, de végül örült neki. Azt is közölte, hogy évente legalább egyszer, egy hétig ott volt a szülei házánál -mikor az anyja otthagyta Philt- és figyelemmel kísérte David növekedését. Arról is szó esett, hogy ő változtatta át Petert és az öccsét. Petert megtámadta egy vámpír az utcán, és Victoria megmentette. Első pillanatban egymásba szerettek, de mivel Vick csak akkor állt át állatvérre ő harapta meg a férfit. Az is kiderült, hogy ekkor Bella még csak másfél éve volt vámpír. Ezen megdöbbentem. Én több min három évszázaddal magam mögött alig tudok emberek közelébe menni. Ő meg alig vámpír és már harapdál ölés nélkül.
- Nagy lehet az akaratod -bukott ki belőlem.
- Az akaratom mindig is nagy volt. A lélekjelentét a lényeg, Kedves Edward. Ha elfogadod ami vagy, sokkal könnyebb türtőztetni magad. Ha megölsz valakit? Kit érdekel! Senki nem fog elítélni miatta. Egy élet nem ér annyit, hogy összeomolj miatta. Hogy elveszítsenek téged azok akik szeretnek. Érezhetsz miatta csalódást, lehetsz szomorú. De nem kell örökké bűntudatot érezned. Elég seggbe rúgni magadat fejben, és azt mondogatni: "Na, ezt elbaltáztad!" De ha furának tűnik magadban beszélni, megkérheted Emmettet is. Örömmel seggbe rúg, ha megkéred. Sőt! Én is rendelkezésedre állok.
- Igaza van a csajszinak! -jelent meg Emmett.
- Hallottátok? -kérdeztem.
- Az egészet. Egész végig itt voltunk. Már vagy négy órája dumáltok. Mi meg már vagy három órája itt hallgatunk titeket -röhögött David.
- Te tudtad, hogy itt vannak? -fordult felém Bella.
- Fogalmam sem volt róla -válaszoltam őszintén. Emmett torkaszakadtából üvölteni kezdett:
- A jövőbe látó csajszit, és a gondolatolvasó pasit is megleptük!
- Jól van Emmett. Kürtöld csak szét a képességeinket, Kínában még nem tudnak róluk -mondta Bella szem forgatva.
- Na ugye, hogy ilyenkor mindenkinek Kína jut eszébe? -fakadt ki David, és mindenki értetlenkedve nézett rá. (szerk.: David az egyik részben, mikor Bella eltűnt azon morfondírozott, hogy Bella elment e Kínába...)
-Nem érdekes -röhögött. Ez a tökfej, teljesen hasonlít Emmettre. Mondjuk Bellának jobb a humora, mind kettőjüknek együttvéve.
- Azért nem -sziszegte oda kuncogva. Ez most komoly? Olvas a gondolataimban? Ez szívás. Nagyon nagy szívsás.
- Azért annyira nem -nevetett.
- Lemaradtunk valamiről -szűkült össze Alice szeme.
- Kihagytak minket! -kontrázott Emmett.
- Nélkülünk nevetnek! -csatlakozott David.
- Nos, öröm volt veletek beszélgetni, de én még nem vadásztam. És Edward sem. Szerintem mindketten be akarunk még kapni egy falatot -vigyorgott Bella tökéletes vámpírfogait kivillantva.
- Kettesben? -kérdeztem.
- Hát, ha ragaszkodsz hozzá, hajlandó vagyok veled ebédelni. Most az egyszer -kuncogta, és elindult az erdő legmélye felé. Gondolkodás nélkül mentem utána.
Bella szemszög
Nem tudom mi ütött belém. Gondolkodás nélkül beszéltem, gondolkodás nélkül engedtem meg, hogy velem jöjjön vadászni. Pimasz voltam, és nem értettem miért. Flörtöltem vele. Az volt az igazság, hogy nem gondolkodtam. Amikor nem gondolkodok nem vagyok ésszerű, viszont jól érzem magam. Ilyenkor úgy beszélek, mint egy magabiztos felnőtt nő, aki el akarja csábítani a férfit aki tetszik neki. De Edward tényleg tetszik a fenébe is! Sőt, mi több! Szerelmes vagyok belé. És most hallom magam mögött a lépteit, érzem az illatát és az erdő közepe felé tartunk. Megálltam. Éreztem, hogy közelebb lép hozzám. Mellkasa majdnem hozzáért a hátamhoz. És akkor megfordultam...
Alice szemszög
Ezt alig tudom elhinni! Edward és Bella, Bella és Edward! Sose gondoltam volna, azok után, hogy Bella mennyire megváltozott. Jó értelemben. Független lett, okos, csodálatos. Kemény, de nem szívtelen. Szép, de nem öntelt. Erős, de nem forrófejű. Én is enyhén szólva kiakadtam volna, ha Tanya meg Julie így sérteget. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből. Úgy össze illenek! Egymásnak lettek teremtve.
Bella szemszög
Olyan gyorsan cselekedtem, hogy ha akartam se tudtam volna meggondolni magam. A számat a szájára tapasztottam, szenvedélyesen és szerelmesen. Ha egy másodperccel tovább gondolkodok, kizárt, hogy meg merem tenni. De nem gondolkodtam. Úgy tűnt, hogy Edward először meglepődött, de aztán visszacsókolt. Pont olyan szenvedélyes hévvel mint én. Olyan érzésem volt, mintha egybeolvadtunk volna. Nem tudtam hol ér véget az ő teste és hol kezdődik az enyém. Minden egyes lélegzetvételével együtt mozogtam, mikor ő átkarolta a derekamat, én a nyaka köré fontam a karjaimat. Sose éreztem még magam ennyire valóságosnak. Nem tolt el a vérem illata miatt, már nem voltam ember. Nem voltam törékeny. Pont olyan erős voltam mint ő, ha nem erősebb. Összetartoztunk, bármennyire is próbáltam eddig tagadni. Ő az enyém volt és én az övé. Ez ellen semmit nem lehetett tenni, bár már nem is akartam. Nem gondoltam a múltra, nem gondoltam a jövőre. Csak a jelen számított. Vagyis.. A jelenen kívül még egyetlen egy dolog számított. Elszakadtam tőle és már épp szóba hoztam volna a dolgot mikor megszólalt.
- Szeretlek Bella! -bukott ki belőle. -Szeretlek, szerettelek és mindig is szeretni foglak. A rabod vagyok. Megtehetsz velem bármit. A szemed ketrecbe csal, a mozdulataid leláncolnak, a személyiséged felfal. És örülök neki. Bármit megtennék azért, hogy újra és újra bezárj. Meg tudsz nekem bocsájtani?
- Soha nem is haragudtam rád igazán. Szeretlek. Szeretlek, mindig is szerettelek. Szerettelek, mikor azt hittem ember vagy, szerettelek mikor megtudtam, hogy nem. Szerettelek mikor Jasper megtámadott, szerettelek mikor az erdőben elmentél. Szerettelek, mikor egy hajszál választott el a haláltól a víz alatt, és csak rád tudtam gondolni. Szerettelek az átváltozás közben, te voltál az egyetlen aki miatt egy hangot sem adtam ki. Szerettelek Volterrában, Marcus oldalán, szerettelek mikor embereket öltem. Szerettelek mikor Victoriához kerültem, és akkor is mikor legszívesebben megkerestelek és megöltelek volna. Én Mindig szerettelek. És még most is szeretlek -mondtam idegen hangon. A hang nem az enyém volt, hanem a régi Belláé. Valami nehéz eltűnt belőlem, felszabadult a lelkem. Összetartoztunk.
- Na ez már majdnem jó volt -nyitott be David, majd kuncogva hozzátette. -Legalább felfogtad, hogy vámpírként nem tudsz aludni.
- Azt tudtam. Csak ez jó kifogásnak tűnt. Eddig.
- Tulajdonképpen nem érdekes. Vadászni megyünk. Jössz velünk?
- Jó látni, hogy máris ilyen jóban vagy a Cullenekkel. De én nem maradok itt sokáig. Te maradhatsz.
- Most nem kezdek vitatkozni veled, de ezt még megbeszéljük. Szerintem tök király lenne velük maradni. Rendesek, okosak, viccesek... Kicsit sem hasonlítanak Victoriára és Peterre. Velük család lehetnénk. Igazi család. Olyan jó lenne, Bella! És te maradhatnál az én családfőm, és Carlise lenne az övék, de együtt laknánk...
- Nem megyek veletek vadászni. Majd egyedül. Azért köszi -mondtam a szavába vágva.
- Meg kéne tanulnod szórakozni Bells. A mosolygás sokkal jobban illik hozzád -nézett rám szomorú szemekkel, de azért elindult az ajtó felé.
- Dédé! -szóltam utána. Azon a beceneven szólítottam ahogy anya hívta mikor még kicsi volt. Mikor megperdült szemében meglepetés csillant. Pimaszul elmosolyodtam -Igyekezni fogok.
- Honnan tudtad...? -kérdezte.
- Azt hiszed nem figyeltelek? Mégis csak kisöcsém született. Lekísérlek -kacsintottam. Még mindig ugyanazzal a pimasz mosollyal néztem bele a szemébe. -Egyél helyettem is valami finomat -kuncogtam. Már a nappaliban voltunk mikor ismét megszólalt.
- Hidd el, ha lehetne vadásznék helyetted is. Szörnyű milyen keveset eszel -mondta komolyan. Gondolkodás nélkül odanyúltam az arcához, és felhúztam a száját mintha mosolyogna.
- Neked is jobban áll a vidámság kicsi Dédé! -kuncogtam. Nem bírta tovább, röhögni kezdett. A Denaliak tegnap este mentek el így a vámpírok száma a házban csökkent. Magamban eléggé örültem neki. Most mindenki ott volt a nappaliban. És mindenki kettőnket bámult. Dúdolni kezdtem, hogy leplezzem zavaromat, majd óvatosan araszolni kezdtem a lépcső fölé. Öcsém még mindig nevetve az ajtó felé vette az irányt. És akkor némán kilőttem. Olyan gyorsan és olyan hangtalanul futottam, hogy még egy vámpír is alig láthatta az alakomat, és még egy vámpír sem hallhatta meg lépteimet. Csak Emmett nézett engem és mikor rájött mit tervezek rám kacsintott. Rajta kívül csak Edward láthatta a dolgot, Emmett fején keresztül. De egyikük se szólt Davidnek. Egy másodperc töredéke alatt David előtt termettem, és elkiáltottam magam:
- Búúú! -Az eredmény meglepő volt. David felkiáltott és hátraesett, Alice és Rosalie felsikított, Esme és Carlise egymásba kapaszkodva összerezzentek. Emmett hangosan felröhögött és Edward sem bírta ki kuncogás nélkül.
- Bella! -kiáltotta Dédé. Ő tért először magához, bár még mindig a földön feküdt.
- Te mondtad, hogy szórakozzak! Én remekül szórakoztam. És Emmett is -vihogtam.
- Azt mondtam szórakozz! Ne szívrohamot okozz! -mondta levegő után kapkodva.
- De kicsi Dédé! Te vámpír vagy! -mondtam mézesmázos hangon.
- Jó, azt hiszem megérdemeltem -ismerte be szem forgatva. -Segítesz? -nyújtotta felém a kezét, és mivel nem volt bekapcsolva a gondolatolvasás, és a jövőt se figyeltem bekaptam a horgot. Gondolkodás nélkül kaptam el a csuklóját, hogy felhúzzam, de ő nem úgy gondolta. Lerántott maga mellé és könyörtelenül csikizni kezdett. Én röhögve próbáltam kiszabadítani magam de nem engedett.
- Elég!! Elég kérlek! -sikongattam szégyentelenül.
- Ha beismered, hogy te meg ezt érdemelted meg! -kacagta ő is. A háttérben hallottam, hogy a többiek is röhögnek körülöttünk.
- Jó... jó... beismerem! -fuldokoltam.
- Nem hallom! -kiáltotta.
- Beismerem... beismerem... hogy... megérdemeltem! -visítottam. És akkor abbahagyta. Ebben a pillanatban megfeledkeztem minden sérelmemről, minden fájdalmamról, minden rossz kicsúszott az agyamból. Csak nevetni akartam. Elfelejtettem a találkozót, elfelejtettem, hogy veszekedtem Peterrel. Boldog voltam.
- Nem gondoltad meg magad? A vadászattal kapcsolatban -heherészett Emmett. Elgondolkodtam. Akarok mély depresszióba süllyedni itthon, egyedül? Kipukkasztani a jókedv buborékot ami itt van bennem? -kérdeztem magamtól. Nem. Nem akarom. Akkor menjek? Kockáztatva, hogy Edward közelébe kötök ki. Hogy Alice közelébe kerülök... Vagy éppen bárki máséba? Se egyedül, se együtt... Ha már egyik se jó, miért ne válasszam azt, ami a többieknek is jó?
- Rendben. Én is jövök.
1 óra múlva
Az erdőben sötét volt, bár én minden egyes apró részeltet láttam. Ez is egy ok, amiért szeretek vámpír lenni. Egyszer írnom kéne egy listát, amiben leírom, hogy miért szeretek vámpír lenni és miért nem... Olyan dolok is eszembe juthatnak mint eddig soha. Hazaértünk, és megírom. -határoztam el.
- Nem értem miért kell ennyit bejönni. Már fáj a lábam -nyavalygott David.
- Néha idegesítőbb vagy mint Kay -tájékoztattam őt.
- Ki az a Kay? -kérdezte összevont szemöldökkel Alice.
- Kay, Julienak és Carlosnak a bátyja. De ő nem gonosz. Csak egy kicsit idegesítő -röhögtem.
- Néztél már tükörbe? -kérdezte szemöldök húzogatva.
- Hát, nem tudtad, hogy a vámpírok nem látszanak a tükörben? -pislogtam ártatlanul. Emmett hangosan hahotázni kezdett.
- Valakinek végre van humora a családban -mondta. Erre majdnem összerezzentem. A családban... Ennyi lett volna? Beköltözöm két napra a házba és máris családtag vagyok? Ezt nem akartam. De akkor miért öntött el a jó érzés erre a szóra? Ez olyan furcsa... A telefonom hangosan bömbölni kezdett. Én és Alice egyszerre rezzentünk össze. Mindkettőnket meglepett a váratlan hívás. Általában mindketten szoktuk az ilyeneket látni. Én meg pláne... Hacsak nem Carlos vagy Julie hív. Ők ugyanúgy el tudják rejteni magukat a képességek elől mint én. Pont úgy... Elővettem a zsebemből az érintőképernyős mobilomat. Modern volt, szinte már túl modern. Hol vannak már a régi telefonok, amiken csak gombok voltak? -töprengtem magamban. Fülemhez emeltem a telefont.
- Halló? -szóltam bele. Nem tudom miért, de automatikusan kihangosítottam. Mikor meghallottam az ismerős hangot nem bántam meg.
- Nos kedves Belluci. Változott a terv. Nem kívánunk veled társalogni a mai nap folyamán. Sőt soha. Megütötted a húgomat. Mi nem vagyunk kíváncsi rád. Majd meglátod, hogy nem kellett volna mikor legyőzünk.
- Üdvözlöm Arót. -mondtam szenvtelen hangon.
- Szóval tudsz róla. Helyes. Még élvezetesebb lesz kitörni azt a kecses kis nyakacskádat -sziszegte.
- Megpróbálhatod -mondtam gúnyosan vigyorogva.
- De te csak azután jössz miután sorban megöltem a kis barátaidat. Az öcséddel az élen.
- Solo il mio corpo attraverso il mio tesoro -mondtam. (szerk: Olaszul: Csak a testemen keresztül kincsem.)
- Ahogy látom megy még az olasz. Régen is remekül ment. Mikor még barátok voltunk. Volterra. Közös vadászatok. Csak hárman -fuvolázta.
- Amikor még barátok voltunk -nyomtam meg az utolsó két szót.
- Viszlát édesem. Ez a beszélgetés volt a napom fénypontja. Tudod te olyan... -kezdte volna, de nekem itt volt elegem belőle. Egyetlen egy szó nélkül nyomtam ki a telefont, és mielőtt visszahívhatott volna, kikapcsoltam és a zsebem mélyére süllyesztettem a készüléket.
- Ez egy kellemetlen beszélgetés volt -kuncogtam. -Akár mehetünk is.
- Ki mit eszik? -kérdezte Jasper.
- Eddy fiú oroszlányt! Én meg Maci Lacit! -üvöltötte Emmett.
- Én Emmettel tartok -forgatta meg a szemét Rose.
- Mi is jövünk -mondta Carlise kézen fogva Esmét.
- Én pumát eszek! -vigyorgott Dédé.
- Csatlakozunk -jelentette be szinte egyszerre Alice és Jasper. Egy másodperc sem telt bele és egyedül maradtam Edwarddal....
Edward szemszög
Bella láthatólag zavarban volt. Egyik lábáról a másikra állt, míg végül fogta magát és leült egy kidőlt fatörzsre. Gondolkodás nélkül leültem mellé. A szemébe néztem, a gyönyörű korom fekete szemébe. Meglepetésemre nem próbált elhúzódni, nem próbált eltávolítani a közeléből mint a kocsiban.
- Láttalak a temetőben -meredt maga elé. -Hallottam, hogy mit mondtál. És nem értem.
- Szerintem elég egyértelmű volt -húztam el a számat. Igyekeztem nem mutatni a meglepetésemet. Többé-kevésbé sikerült.
Talán percek, talán órák múlva...
Beszélgettünk. Elmondta, hogy mikor "meghalt" a szülei "megcsinálták" az öccsét. Elmondta, hogy először kissé neheztelt rájuk azért, mert a halálhíre után azonnal egymásnak estek, de végül örült neki. Azt is közölte, hogy évente legalább egyszer, egy hétig ott volt a szülei házánál -mikor az anyja otthagyta Philt- és figyelemmel kísérte David növekedését. Arról is szó esett, hogy ő változtatta át Petert és az öccsét. Petert megtámadta egy vámpír az utcán, és Victoria megmentette. Első pillanatban egymásba szerettek, de mivel Vick csak akkor állt át állatvérre ő harapta meg a férfit. Az is kiderült, hogy ekkor Bella még csak másfél éve volt vámpír. Ezen megdöbbentem. Én több min három évszázaddal magam mögött alig tudok emberek közelébe menni. Ő meg alig vámpír és már harapdál ölés nélkül.
- Nagy lehet az akaratod -bukott ki belőlem.
- Az akaratom mindig is nagy volt. A lélekjelentét a lényeg, Kedves Edward. Ha elfogadod ami vagy, sokkal könnyebb türtőztetni magad. Ha megölsz valakit? Kit érdekel! Senki nem fog elítélni miatta. Egy élet nem ér annyit, hogy összeomolj miatta. Hogy elveszítsenek téged azok akik szeretnek. Érezhetsz miatta csalódást, lehetsz szomorú. De nem kell örökké bűntudatot érezned. Elég seggbe rúgni magadat fejben, és azt mondogatni: "Na, ezt elbaltáztad!" De ha furának tűnik magadban beszélni, megkérheted Emmettet is. Örömmel seggbe rúg, ha megkéred. Sőt! Én is rendelkezésedre állok.
- Igaza van a csajszinak! -jelent meg Emmett.
- Hallottátok? -kérdeztem.
- Az egészet. Egész végig itt voltunk. Már vagy négy órája dumáltok. Mi meg már vagy három órája itt hallgatunk titeket -röhögött David.
- Te tudtad, hogy itt vannak? -fordult felém Bella.
- Fogalmam sem volt róla -válaszoltam őszintén. Emmett torkaszakadtából üvölteni kezdett:
- A jövőbe látó csajszit, és a gondolatolvasó pasit is megleptük!
- Jól van Emmett. Kürtöld csak szét a képességeinket, Kínában még nem tudnak róluk -mondta Bella szem forgatva.
- Na ugye, hogy ilyenkor mindenkinek Kína jut eszébe? -fakadt ki David, és mindenki értetlenkedve nézett rá. (szerk.: David az egyik részben, mikor Bella eltűnt azon morfondírozott, hogy Bella elment e Kínába...)
-Nem érdekes -röhögött. Ez a tökfej, teljesen hasonlít Emmettre. Mondjuk Bellának jobb a humora, mind kettőjüknek együttvéve.
- Azért nem -sziszegte oda kuncogva. Ez most komoly? Olvas a gondolataimban? Ez szívás. Nagyon nagy szívsás.
- Azért annyira nem -nevetett.
- Lemaradtunk valamiről -szűkült össze Alice szeme.
- Kihagytak minket! -kontrázott Emmett.
- Nélkülünk nevetnek! -csatlakozott David.
- Nos, öröm volt veletek beszélgetni, de én még nem vadásztam. És Edward sem. Szerintem mindketten be akarunk még kapni egy falatot -vigyorgott Bella tökéletes vámpírfogait kivillantva.
- Kettesben? -kérdeztem.
- Hát, ha ragaszkodsz hozzá, hajlandó vagyok veled ebédelni. Most az egyszer -kuncogta, és elindult az erdő legmélye felé. Gondolkodás nélkül mentem utána.
Bella szemszög
Nem tudom mi ütött belém. Gondolkodás nélkül beszéltem, gondolkodás nélkül engedtem meg, hogy velem jöjjön vadászni. Pimasz voltam, és nem értettem miért. Flörtöltem vele. Az volt az igazság, hogy nem gondolkodtam. Amikor nem gondolkodok nem vagyok ésszerű, viszont jól érzem magam. Ilyenkor úgy beszélek, mint egy magabiztos felnőtt nő, aki el akarja csábítani a férfit aki tetszik neki. De Edward tényleg tetszik a fenébe is! Sőt, mi több! Szerelmes vagyok belé. És most hallom magam mögött a lépteit, érzem az illatát és az erdő közepe felé tartunk. Megálltam. Éreztem, hogy közelebb lép hozzám. Mellkasa majdnem hozzáért a hátamhoz. És akkor megfordultam...
Alice szemszög
Ezt alig tudom elhinni! Edward és Bella, Bella és Edward! Sose gondoltam volna, azok után, hogy Bella mennyire megváltozott. Jó értelemben. Független lett, okos, csodálatos. Kemény, de nem szívtelen. Szép, de nem öntelt. Erős, de nem forrófejű. Én is enyhén szólva kiakadtam volna, ha Tanya meg Julie így sérteget. Kíváncsi vagyok mi lesz ebből. Úgy össze illenek! Egymásnak lettek teremtve.
Bella szemszög
Olyan gyorsan cselekedtem, hogy ha akartam se tudtam volna meggondolni magam. A számat a szájára tapasztottam, szenvedélyesen és szerelmesen. Ha egy másodperccel tovább gondolkodok, kizárt, hogy meg merem tenni. De nem gondolkodtam. Úgy tűnt, hogy Edward először meglepődött, de aztán visszacsókolt. Pont olyan szenvedélyes hévvel mint én. Olyan érzésem volt, mintha egybeolvadtunk volna. Nem tudtam hol ér véget az ő teste és hol kezdődik az enyém. Minden egyes lélegzetvételével együtt mozogtam, mikor ő átkarolta a derekamat, én a nyaka köré fontam a karjaimat. Sose éreztem még magam ennyire valóságosnak. Nem tolt el a vérem illata miatt, már nem voltam ember. Nem voltam törékeny. Pont olyan erős voltam mint ő, ha nem erősebb. Összetartoztunk, bármennyire is próbáltam eddig tagadni. Ő az enyém volt és én az övé. Ez ellen semmit nem lehetett tenni, bár már nem is akartam. Nem gondoltam a múltra, nem gondoltam a jövőre. Csak a jelen számított. Vagyis.. A jelenen kívül még egyetlen egy dolog számított. Elszakadtam tőle és már épp szóba hoztam volna a dolgot mikor megszólalt.
- Szeretlek Bella! -bukott ki belőle. -Szeretlek, szerettelek és mindig is szeretni foglak. A rabod vagyok. Megtehetsz velem bármit. A szemed ketrecbe csal, a mozdulataid leláncolnak, a személyiséged felfal. És örülök neki. Bármit megtennék azért, hogy újra és újra bezárj. Meg tudsz nekem bocsájtani?
- Soha nem is haragudtam rád igazán. Szeretlek. Szeretlek, mindig is szerettelek. Szerettelek, mikor azt hittem ember vagy, szerettelek mikor megtudtam, hogy nem. Szerettelek mikor Jasper megtámadott, szerettelek mikor az erdőben elmentél. Szerettelek, mikor egy hajszál választott el a haláltól a víz alatt, és csak rád tudtam gondolni. Szerettelek az átváltozás közben, te voltál az egyetlen aki miatt egy hangot sem adtam ki. Szerettelek Volterrában, Marcus oldalán, szerettelek mikor embereket öltem. Szerettelek mikor Victoriához kerültem, és akkor is mikor legszívesebben megkerestelek és megöltelek volna. Én Mindig szerettelek. És még most is szeretlek -mondtam idegen hangon. A hang nem az enyém volt, hanem a régi Belláé. Valami nehéz eltűnt belőlem, felszabadult a lelkem. Összetartoztunk.
Egy valamit elárulok a történet további alakulásával kapcsolatban... Öt-tíz fejezet erejéig mindenki happy lesz. Néha a "Rejtélyes idegen" és Tanya fogja leárnyékolni a boldog fejezetek egy-egy részét, sőt Vicky és Peter között se lesz éppen minden oké, de Belláék egyenlőre még boldogan fognak éldegélni. Egyenlőre. Aztán jön a bonyodalom...
2012. május 9., szerda
Mókás msn beszélgetés a történetről (előző fejezetről)
Tudom, hogy a chatba még szombaton írtam, hogy "ma lesz friss" csak a fejezetem negyede elveszett, és elég ideges voltam... Meg volt ilyen felelés meg olyan... xd Na mind1. HOLNAP FRISS!!! Ma is felrakhatnám, de a barátnőm szülinapjára szánom, és az holnap lesz :D Régebben Daphnemmel következő beszélgetést folytattuk le:
Idegesítő blogkukac álá Heny üzenete
:D
amúgy eddig nem akartam ezt tenni
de Peter nagyon nagyon bunkó volt
kidobta bellát
és én szeretem bellát
szóóval...
:D
Daphne üzenete
na nem mintha nem te tetted volna ilyenné xD
de nekem is ismerős.
Idegesítő blogkukac álá Heny üzenete
nem én voltam!
ő tette!
kényszerízett!
fegyvert fogott a fejemhez!!!
ő tette!
Daphne üzenete
amikor megformáltam Dan alakját, és aztán rossz lett, én is azt mondtam, hogy upsz, ez Ő volt. XD
jajajajajajaja
okés. :D
értelek.
Idegesítő blogkukac álá Heny üzenete
:D
amúgy eddig nem akartam ezt tenni
de Peter nagyon nagyon bunkó volt
kidobta bellát
és én szeretem bellát
szóóval...
:D
Daphne üzenete
na nem mintha nem te tetted volna ilyenné xD
de nekem is ismerős.
Idegesítő blogkukac álá Heny üzenete
nem én voltam!
ő tette!
kényszerízett!
fegyvert fogott a fejemhez!!!
ő tette!
Daphne üzenete
amikor megformáltam Dan alakját, és aztán rossz lett, én is azt mondtam, hogy upsz, ez Ő volt. XD
jajajajajajaja
okés. :D
értelek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)