Egy - Homályos látomás

Helló! Itt is van az első fejezet. Ketten írtak facen, hogy érdekli őket a töri, egy kommentet kaptam, és lett 6. r.o.-m :) Köszi nekik. Kicsit sok szemszög lett itt az első fejezetben, de remélem tetszik. Remélem, majd még később többen is jöttök olvasni :D Pusz: Cassy

  Lehetetlen bármilyen szokásunkat megváltoztatni, ha a lelkünk mélyén kívánjuk azt. A szív és az értelem ellentmondásában a szívedre hallgass.

Bella szemszög 
 

Kopp-kopp.. Kopp kopp kopp kopp kopp... Egészen jó ez a ritmus. A zenelejátszóból Mika szól...

Ezt az utat hagytad nekem.
Nem színlelek.
Nincs szerelem, nincs dicsőség, nincs remény,
Nincs boldog befejezés.

Ezt az utat szeretjük.
És úgy volt, hogy örökké,
Mint a maradék életünk.
De már nem egymással többé.

Hmm.... Holnap az első nap a suliban. Vagyis... Az első nap újra ebben a suliban. Pedig annyira nem akartam Forksba jönni! Annyira nem! Hiába jelöltek ki engem a "családfőnek" arról nem csak én döntök, hogy hova költözünk... Na ja. Végül is nem akkora baj. Hisz milyen ismerőssel futhatnák össze, itt a semmi közepén?

Alice szemszög
 
Már megint! Mi a jó fenéért, nem képesek eljönni velem a plázába? Mindegyik csak növeszti a seggét -képletesen persze- a kanapén! Mi a jó abban, ha sok idióta egyetlen labdát kerget? Nem értem. Tényleg nem. Jó persze bánatosak, meg minden, de istenem. Edward hagyta el Bellát, nem fordítva, élni kell az életet. 200 év eltelt a fenébe is! Nem kell örökké búsulni! A világ elhomályosodott, de mintha ezt a látomást egy vékony ködfelhőn keresztül láttam volna. Nem élesen, mint általában.

Két lány volt, és két fiú. Az egyik lány mintha leárnyékolta volna a többieket. Ezt a lányt egyáltalán nem láttam. Mellette, egy vörös loboncot tudtam kivenni. A fiúknak is csak a hajszínét tudtam megállapítani. Annyit láttam, hogy mind a négyen vámpírok....

- Nem kéne itt lennünk -szólalt meg az, akiből semmit nem láttam. A hangja, furcsán torz volt, mintha én víz alatt lennék, és ő beszélne a felszínen.

- Ezt már megtárgyaltuk..... -mondta a vörös. Egy nevet is mondott de mintha a mondat végét elnyelte volna valami. Az ő hangja, amúgy furcsa módon, tökéletesen tiszta volt.

- Tudom. De ez egy veszélyes város. Tele van farkasokkal. És itt akár más családok is lehetnek -akadékoskodott láthatatlanka. Teljesen ugyan olyan volt a hangja mint az előbb. Tompa, és torz.

- Minden rendben lesz. A mi családunk legyőzhetetlen -szólt közbe az egyik srác. Szőke volt, és hangja ugyanolyan tiszta, mint a vörösnek. 

Nagyokat pislogtam, mikor visszatértem a valóságba. Észre sem vettem, hogy a családom körül állt. Most Edward is hajlandó volt csatlakozni hozzánk. Micsoda megtiszteltetés!

- Tudod ez mit jelent, Alice? -kérdezte tőlem.

- Igen. Egy idegen vámpírcsalád van a környéken. Ráadásul négyen vannak. És nyilvánvalóan az egyik blokkolja a képességem. 

- Vagy talán nem a képességed. Egyszerűen csak védi magukat. Nem akarják, hogy tudják kik ők -hadarta.

- Elmondanátok nekünk is a dolgot? -szólt közbe nyugodt hangon Carlise, mi meg egymás szavába vágva kezdtük hadarni a helyzetet...

Bella szemszög 

A dörömbölés az ajtómon nem maradt abba. Megint Victoria, idióta pasija az. Szeretem Petert meg minden, de olyan hülye. Na meg az én drágalátos öcsém is az ajtó előtt ugrál. David. Na ja. Miután "meghaltam" a szüleim szépen összefeküdtek bánatukban. Én meg persze, mikor elkezdett haldokolni, átváltoztattam. Néha komolyan úgy érzem nem kellett volna...

- Nem vagyok itt! -mondtam félhangosan. -Épp alszom!

- Ha nem vagy itt, hogy a rákba alszol? És mellesleg... Ha vámpír vagy, hogy a rákba alszol? -röhögött David.

- Szóismétlés, drágám, szóismétlés. A nyelvtan tanárod, ha itt lenne, megfojtana. De ha így folytatod, megöllek én, nem kell neki fáradnia -mondtam nemes egyszerűséggel. 

- Told már ki a segged! -mondta hirtelen Vicky. Na ő is itt van. Persze imádom őket, de ha becsukom az ajtót, akkor nem akarok velünk lenni, ha nem akarok velük lenni, hagyjanak békén. De azért felálltam. Nem tudom mért. Lassan az ajtóhoz sétáltam. Csak azért, hogy idegesítsem őket. Lassan, hihetetlenül lassan kinyitom az ajtót. Gúnyosan végignézek családomon, akik türelmetlenül toporognak.
- Na végre! Családfő nélkül, hogy kezdhetjük el a gyűlést?! -sikította Vicky. Válaszomat nem várva -nyilván költői kérdés volt- megperdült, és már száguldott is az étkező felé. A többiek követték, én meg ismételten csak azért, hogy idegesítsem őket, emberi tempóban, komótosan szedtem a lépcsőfokokat. Engem senki ne akarjon megváltoztatni. A döntéseim csak az enyémek. Ha rosszak, rosszak, ha jók, jók, de csak az enyémek. Ezt senki nem veheti el tőlem.

Fél óra múlva -mikor végre megbeszélték a fedő sztorinkat- utamra engedtek. Én rögtön az ajtó felé indultam. Vadászni. A többiek, most Hál' istennek nem követtek. Mostanában, végre nem vagyok olyan depis, -az első 50 évben nagyon az voltam- ezért néha elengednek kiengedni a gőzt. De tényleg, az elmúlt 150 évben már tényleg boldog voltam. És most is az vagyok. Csak néha még nehéz. De az új kezdet sosem könnyű. És én tökéletes úton haladok, hogy teljesen, üres lappal kezdhessek. És ez jó. Tényleg.

Edward szemszög 

Csend. Ez az egyetlen amire most szükségem lenne. De nem. Mért is lenne az amit akarok. Alice gondolatai üvöltenek, az egész család bezsongott. Vámpírok. Na és?! Négy vámpír. Akik erősnek tűnnek. De kit érdekel? Csak hagyjanak békén. Engem már régen nem érdekel ez az egész...
 
Victoria szemszög

- Ne... ne most... -fuldokoltam Peter karjaiban. Akartam őt, de nem pont most. Mikor bárki meghallhat. Na nem mintha egyébként nem hallanának, de úgy éreztem, mintha David és Bella röntgenszemekkel bámulnának minket, a falakon keresztül. Pedig nyilván nem így volt. Mindenkinek jobb lett volna nem hallani az ilyen dolgokat, de nem volt mit tenni. 

- De én akarlak... -hörögte, miközben ujjai olyan keményen szorítottak, hogy ha ember vagyok, a testem összeroppan. De nem voltam ember, és ez a szorítás csak még kevésbé segített az épelméjű gondolkodásban. -Most! -fuldoklott. Hogy megmutassa, mennyire igazat beszél, férfiasságát, az én csípőmnek nyomta. Felnyögtem. Ez már nekem is sok volt. A ruha darabok egyre csak kerültek le rólam... Muszáj valamit tennem. Nem akarok vele lenni. Most nem.
- Ne... Most... nem... akarom... -nem kaptam levegőt. Egyébként nem volt rá szükségem, de most úgy éreztem, szörnyet halok. Hirtelen kivágódott az ajtó. Valaki lerántotta rólam Petert.
- Azt mondta nem akarja! -mondta hűvösen Bella. Na igen. Bella mindig segítő kész volt. És most hálás voltam neki. Fogadott húgom -bár inkább nővéremként viselkedett- rám kacsintott. Na ja. A gondolatolvasós szarja. Neki nem úgy volt, mint annak a Cullen gyereknek. Inkább mint Aronak. Csak nem kell érintés. És sokkal mélyebbre be tud kapcsolódni, az emberek -vámpírok- elméjébe. Szinte össze tud kapcsolódni más emberekkel. Olyan mély emlékekbe tud turkálni, amire még mi magunk sem emlékszünk. És ez nem az egyetlen képessége. Mindent képességet le tud nyúlni, más vámpíroktól, csak még fel is erősíti őket. Ijesztő képesség. De hasznos.
Peter zavartan bámult maga elé, mélyeket lélegzett. Szépen lehiggadt, majd bocsánatkérően elmosolyodott.
- Sajnálom Vick... De ez a ruha... És olyan rég voltunk együtt... Hiányzol -nézett rám, tekintetéből sütött a megbánás. Na ő, ebben más mint James. Ő képes elismerni a hibáit. Képes megbánást tanúsítani. Persze néha James is hiányzik... De magának kereste a bajt. Én meg továbbléptem.
Bella halványan elmosolyodott, majd "itt már nincs rám szükség" motyogással elhagyta a szobát. Ő pontosan ilyen. Ha baj van segít, ha nincs, ő okozza a bajt. De mindent rendbe tud hozni. És ezért ő a családfő.

Rejtélyes Személy szemszög (értsd: még nem fedem fel eme szereplő kilétét)

Mindenhol sötét van. Kihaltak az utcák. Az én lépteim visszhangoznak mindenhol. Néha olyan, mintha valamik roppannának a lábam alatt. De csak képzelem az egészet. Vámpírként képzelődök. Ez igazán lehangoló. A Volturinak nem engem kellett volna küldeni, hogy levadásszam őket. Én így is eléggé kihúztam már a gyufát Bellánál. Nem akarok megint a közelébe lenni. Na nem mintha nem lennénk majdnem ugyan olyan veszélyesek... (Ő az erősebb, a veszélyesebb, de én sokkal jobban uralom a képességeimet.) De muszáj lesz végeznem Vele. De ha nem lenne muszáj akkor is megtenném. Mert utálom azt a csitrit. És az életem árán is végezni fogok vele.