10. Bábok

Bella szemszög

Szenvedélyesen csókolózva gabalyodtunk egymásba. Bele túrtam a méz szőke hajába, miközben könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak. Néha tudtam sírni. Nem tudtam hogyan, azt se, hogy miért, de mikor legjobban magam alatt voltam, a könnyeim feketén gurultak végig az arcomon. Kezem most a pólója alá vándorolt be. Óvatosan megérintettem kidolgozott testét és igyekeztem nem mutatni meglepetésemet. Edward teste egy kamasz fiúé volt az övéhez képest.

Jasper pólója hirtelen eltűnt a nadrágjával egyetemben, aztán már rajtam is csak fehérnemű volt. A gardrób közepén, egymást ölelve csókolóztunk olyan hevesen és olyan szerelmesen, ahogy még senki mással. Nem érdekelt se Edward, se Alice, csak Ő. Egy rövid pillanatra elszakadtunk egymástól. Levegőt kapkodva szorítottuk egymást hihetetlen erővel, minta csak mi lennénk az egész világon. Nem szóltunk egy szót se, mégis beszéltünk. Beszéltünk az apró mozdulatokkal és a lopott pillantásokkal.

Pár perc múlva összezavarodottan próbáltam elszakadni Jaspertől. A susogás eltűnt és én abszolút semmit nem értettem. Mikor Jaspert sikerült eltávolítanom magamról villámgyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Döbbenten és kábán követte a példámat. Ajkaim keményen összepréseltem, tudtam, hogy rémesen ijesztő a tekintetem. Soha nem voltam még ennyire dühös...

E/3

Az ajtó hatalmas dörrenéssel csapódott ki. Az ajtóban Edward Cullen állt, haja mint mindig most is tökéletesen kócosan állt, de szeme most nem csillogott a megszokott aranysárga árnyalatban. Fekete volt, fekete a csalódástól, a dühtől és a bánattól. Csalódott fivérében, csalódott Aliceben. De legeslegjobban Bellában. Nem nézett Jasperre, komor tekintetét szerelmére függesztette de akaratlanul is hátraugrott mikor meglátta kedvese arcát. A zavarodottság, a düh és a fekete könnyek tisztán kivehetőek voltak. Akaratlanul is arra gondolt, hogy a lány azért dühös-e mert ő félbeszakította a folyamatot. Bella egy rövid pillanatra lehunyta a szemét. És akkor olyan történt, amit soha senki nem gondolt volna a mostanában hajlíthatatlanul erős vámpírnőtől. A lány megtántorodott, feje nekicsapódott a gardrób padlójának és nem mozdult többet.

Edward mindenről megfeledkezve ugrott oda szerelméhez, fejét az ölébe fektette miközben szerelmes szavakat suttogott a fülébe. Jasper hasonlóképpen cselekedett, de ő nem szólt egy árva szót sem. A férfi nem akarta beismerni, de a lány egy másodperc töredéke alatt teljesen az ujja köré csavarta. Elvarázsolta az őt körüllengő bánat, a karcsú végtagok és a hatalmas szemek pedig egyszerűen felmelegítették hideg szívét. Jasper mindig is tudta, hogy Alice más emberhez való, egy olyanhoz, akiben több az élet, aki folyton vidám... És ő nem volt ilyen. A múltja és az emlékei sötét árnyakként loholtak a nyomában, néha egy kicsit lemaradva, de soha el nem tűnve. A háborús időszak folyamatosan ott lebegett a szeme előtt és ezt senki nem tudta átérezni. Még Edward se, pedig ő mindig tudta mire gondol.

Bella zavarodottan próbálta legyőzni a sötétséget, sikertelenül. A mindent körül lengő feketeség megakadályozták a légzésben, és ez nem érintette őt valami kellemesen. Miután rájött, hogy fölöslegesen küzd, szégyenkezve gondolt vissza az ébren töltött idő utolsó perceire. Jasper csókja hihetetlenül édes volt, ugyanakkor az Edward szemében látott fájdalom számára is hihetetlen fájdalmat okozott. Nem értette saját magát. Egy ember, hogy szerethet két valakit egyszerre? Hogy csókolózhat 48 órán belül, más személyekkel? Ezt nem tudta megérteni.

Alice szemszög

Fájdalmasan térdeltem az erdő közepén. A zokogás szaggatottan tört elő belőlem. Hiába vártam a kellemesen forró könnyeket, azok nem jöttek. A szívem fájdalmasan sajgott, ahogy arra gondoltam, hogy Jasper csókolózott Bellával. Mindketten elárultak, pedig tudták, hogy szeretem őket. Legjobb barátnőmet befogadtuk a családba a testvérével együtt és ő mégis csalódást okozott. És Edwardnak is. A féltékenység belekarmolt a régóta kihűlt szívembe. Ez kötelezett arra, hogy felállja. Ez sarkalt arra, hogy meg se álljak a Cullen villáig ahol mindenki ott volt. Bella, Edward és Carlise nem volt a szobában, az illatuk az emeletről jött. Jasper a kanapén ült, végtelenül bánatos szemeit dühtől remegő testemre szegezte, fájdalom suhant át az arcán majd fejét lehajtva felállt és elém sétált.

Hozzám akart érni, de én hátra léptem. Nem akartam érezni az érintését, nem akartam arra gondolni, hogy talán percekkel ezelőtt ugyan így érintette meg Bellát.

- Megbíztam benned -suttogtam fájdalmasan. A hangom nem az enyém volt, csak egy rekedt suttogás, egy apró hang a világban uralkodó káoszban.

- Sajnálom -mondta. Hangja kétségbeesett volt és alig észrevehetően remegett.

- Ne sajnáld -Bella hangja olyan élesen hasított bele a szinte néma csendbe, hogy mindenki össze rezzent. -Szórakoznak. Carlos és Julie. Azt hiszik, hogy vicces ha játszanak velünk. Bábokká tesznek minket, egymásnak akarják uszítani a párokat. Mi voltunk kettesben Jasperrel, ezért most mi voltunk soron. Legközelebb talán Carlise és Rosalie között történik valami -sziszegte. Hangja remegett, kezét dühösen ökölbe szorította. Nem akartam hinni neki, oda akartam rohanni hozzá, hogy felképeljem. Én. Oda akartam menni. Én...

- Mi történik velem? -fakadtam ki. Vámpír létemre szédültem és biztos voltam benne, hogyha Jasper nem kap el ott helyben összerogyok.

- Mondtam. Szórakoznak. Játszanak velünk. Olyan érzéseket ültetnek belénk amik nincsenek is ott. Ezért ájultam el. Ezért szédülsz te is. Ez egy mellékhatás. A képességük nem tökéletes. Sose volt az.

Bella szemszög

Mikor felébredtem a düh olyan intenzitással száguldott végig rajtam ahogyan még soha. Mikor ujjaim görcsösen belemartak a lepedőbe, a vékony anyag azonnal megadta magát nekik, halkan recsegve foszlott szét. Éreztem, hogy Edward illata bekúszik az orromba és én azonnal felültem. Nyíl egyenes derékkal, szaporán emelkedő mellkassal néztem bele a szemébe. Kezem ökölbe szorítottam, majd a levegőt hangosan kifújva fejemmel az ajtó felé intettem.

Leérve, mikor meghallottam Jasper sajnálkozását ismét elöntött a düh. Nem neki kell bocsánatért esedezni, hanem Carloséknak. A szavak dühös lávafolyamként törtek elő belőlem és néztem ahogy Alice megtántorodik.

- Akkor... Irányítottak minket? -suttogja Jasper. Hangja alig hallhatóan remeg.

- Engem biztos. Téged nem tudom, azt csak te érezheted. Érezted úgy, hogy nem azt teszed amit kéne? Hogy össze vagy zavarodva? -kérdeztem tőle. Mikor feje alig észrevehetően megmozdult megdermedtem. Nem bólogatott. A fejét rázta. Létezik az, hogy ő tényleg komolyan akarta azt a csókot? És én vajon akartam, vagy csak a kényszer miatt tettem amit tettem?

- Nos, van mikor az ember túl erős hozzá, hogy legyen bármi mellékhatása -motyogtam. A hangom még számomra is túlságosan bizonytalanul csengett. -Lényegtelen. Egy dolgot tehetünk. Amíg utána nem járok ennek a dolognak, mind együtt maradunk. Itthon -hangom kijelentő, nem kérdező. Meglepetésemre Carlise kezdett először ellenkezni.

- A kórház...

- Sajnálom Carlise, de szerintem ez tényleg nem lenne jó ötlet. Ti nem ismeritek őket. Ti nem tudjátok milyenek.

- Mondd el -sziszegte Rosalie. -És miért nem mehetünk e miatt iskolába? Mi az a remek indok, amiért megint felforgatod a Családunk életét? -üvöltötte az arcomba.

- Tőlem elmehetsz iskolába. Rángasd Emmettet magaddal. Mást úgy se érsz el a parancsolgatásoddal. Rosalie, én tudom, hogy bajom van veled, sose akartalak kibékíteni. De ebben az egy dologban nem tévedek. Az iskolában annyi ember van. Julie és Carlos viccesnek találná, ha mondjuk Emmett mindenki előtt lesmárolná Alicet. Vagy esetleg Jaspert. Esetleg egy emberlányt.

- Mert téged Edward nem ember korodban csókolt meg? -vágott vissza gonosz mosollyal az arcán. Türelmetlenül megforgattam a szemeim.

- Az valami szerelem szerű dologból volt. Ha nem vetted volna észre. És szerintem te se örülnél, ha a jó hírű Cullen család tagjai minden útjukba kerülő embert megcsókolnának... És toporzékolhatsz annyit amennyit akarsz. Most ha megbocsájtasz, ha nem, én elmegyek Emmettel, Jasperrel, az öcsémmel és Alicel a plázába, hozom azokat a dolgokat, amiket Emmették kihagytak. Megtartjuk a játéknapot.

- Ezek után? -döbbent le teljesen David.

- Persze. Mikor máskor? -vigyorogtam rá, majd elindultam a kocsi felé. Az érintettek szó nélkül követtek.

Kereken két és fél óra múlva szálltunk ki ismét a Cullen villa előtt. A többiek már türelmetlenül és idegesen toporogva vártak ránk. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.

- Figyelem! -mondtam kicsit hangosabban a szokásosnál. Fölösleges volt a hangerő váltás, mivel a suttogást is meghallották volna, de ez ilyen jelképes dolog volt. -Bejelenteném az egyetlen szabályt. Tilos használni bármiféle képességet a játék során -a szavakat fülig vigyorogva ejtettem ki, és élvezettel hallottam meg Alice és Edward hangos tiltakozását.

Edward szemszög

A boldogság betöltötte a lelkemet mikor megtudtam, hogy szerelmem nem önszántából csókolta meg Jaspert. Így, utólag szinte el se tudtam hinni, hogy azt gondoltam ők ketten... Türelmetlenül vártam, hogy Bella megérkezzen én meg karjaim közé foghassam őt. A hetek alatt amióta megtudtam, hogy él, csak arra vágytam, hogy megcsókolhassam. És most végre megtehettem. Puha ajkainak az emléke ott lebegett az agyam minden zugában és én alig bírtam ki, hogy utána ne rohanjak vámpír sebességgel. Jasper idegesen tekingetett felém. Arra nem tudtam koncentrálni, hogy a csók vagy esetleg az érzéseim miatt.

Már nem tudom meddig merülhettem a gondolataimba mikor meghallottam a fékező autó hangját. Alice, David, Emett és Bella szatyrokkal megrakodva léptek be az ajtón. Pöttöm húgom kezében persze inkább voltak ruhás tasakok mint kellékes dolgok. Nem tudtam felfogni, hogy szerelmemnek, hogyan juthatott ilyesmi az eszébe. Elmélkedésemből Bella hangja szakított ki.

- Figyelem! -mondta csilingelő hangon. Akaratlanul is felsóhajtottam a gyönyörűsége láttán de ő szemlátomást nem vette észre. -Bejelenteném az egyetlen szabályt. Tilos használni bármiféle képességet a játék során -mondta. Hangja enyhén gúnyos, csodás ajkai vigyorra húzódtak. Szinte alig hallottam meg tiltakozásomat Emmett és Rosalie kacagása miatt. -Hogy biztos lehessek a dologban, mindhármótok képességét blokkolom -nézett rám, Alicere majd Jasperre. Jasper megmerevedett.

- Az én képességem miért? -fakadt ki.

- A póker miatt. Senkinek nincs szüksége arra, hogy megérezd ki mikor blöfföl -nevetett kedvesem.

- Egy játék, ahol mindenki ugyan olyan eséllyel indul -nevetett Emmett. Szeme különös fénnyel csillogott, aztán hirtelen Bellára kapta a tekintetét. - És te? Neked is van képességed...

- Én tudom szabályozni, hogy mikor használjam és mikor ne. Most itt, ünnepélyesen megesküszöm, hogy azon kívül, hogy a többiek képességét végig blokkolom, a játékok alatt, egyetlen képességemet sem fogom bevetni. Se a verekedés során, se máshol -emelte esküre a kezét. Emmett megnyugodva fújta ki a levegőt de én aggódva szemléltem kedvesem arcát. Egyre csak az járt a fejemben, hogy Bella képességek nélkül akar kiállni bárkivel. Akár játékból. Kedvesem megérezhette aggodalmam mert rám emelte tekintetét miközben mindent tudó mosollyal az ajkán nézett rám.

- Ne félts -mondta, majd elindult az udvarra. Egyetlen szó nélkül követtük.