Kilenc - Szerelem és vágy

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon régen volt friss, amit iszonyatosan sajnálok. Köszönöm a sok kommentet amit tőletek kaptam, gyakran úgy érzem a friss gyakorisága miatt meg sem érdemlem. Most az Elkárhozvára megy a következő, de mindjárt vége a sulinak és minden rendben lesz :) Az egyik ok, amiért nem voltam, hogy a matek ötösért hajtottam -amit meg is kapok- Jó olvasást :D Nem megölni...

Csupán azért engedem be a (...) bánatot, mert már annyira magányos vagyok, hogy egyedül őt találom érdekes beszélgetőtársnak. (...) Olyanok vagyunk, mint fenyőerdő közepén a fűzfa, valami ostoba madár csőréből estünk ki még magkorunkban, és nem volt senki, aki megkeressen, hogy betömje velünk egy fióka száját. Beleszülettünk egy fenyőerdő szúrós és igazságtalan bioszférájába, ahol mindenáron meg akarnak tanítani bennünket szúrni és zöldellni. - Gerlóczy Márton

Bella szemszög

Húsz perc múlva kézen fogva sétáltunk be a Cullen villába. Nagy valószínűséggel majdnem mindenkinek furcsa lett volna, hogy kevesebb mint fél nap elég volt ahhoz, hogy ismét együtt legyünk, de nem a családunknak. Ők tudták, végig tudták, hogy egymás nélkül nem bírjuk ki, főleg úgy, hogy egymás mellett élünk. Hirtelen már nem tűnt fullasztónak a sok szeretet körülöttem, határozottan kellemes lett a légkör.

- Na mire vadásztatok? -kérdezte szemöldök húzogatva Emmett. A többiek a kezünket bámulták mosolyogva. Edward már épp szóra nyitotta volna a száját de én megelőztem őt.

- Egymásra -villantottam rá egy kétezer wattos vigyort. Emmettnek egy pillanatra elakadt a lélegzete az információtól. Gondolom ilyenkor még mindig leteremtik...

- És volt hancúr? -feszegette a témát.

- Nem Emmett, még nem -vágtam rá rögtön. Azonnal megbántam. Azt mondtam, hogy Még nem. Te szent ég! Nem mutattam ki mennyire zavarban voltam de ha ember lettem volna valószínű olyan színű lett volna az arcom mint egy jól megérett paradicsom. Még egy ok amiért szeretek vámpír lenni.

- Szóval még! -kiáltott fel Emmett. -Úgy szeretlek húgi! Végre egy őszinte ember! -röhögött. Akaratlanul is belehallgattam a gondolataiba. Elvigyorodtam az ott hallottakra. Ez nem is olyan rossz ötlet... David persze azonnal meglátta az arcomon a vigyort, és felnyögött.

- Ne, Bella! Ne merészelj semmit kitalálni! Csak ne nézz így, könyörgöm ne nézz így! Nem hagyja abba! Zárjuk ketrecbe! Kötözzük le, adjunk neki nyugtatót! -visította. Enyhén szólva kiakadt... Mondjuk ha így nézek, abból sose sül ki semmi jó. 

- Túldramatizálod! Ez szuper lesz! Fantasztikus! -nevettem. -Emmettnek tetszeni fog -tettem hozzá.

- Duplán rossz. Meneküljön ki merre lát, amíg még lehet -szörnyülködött David. 

- Valaki elmondaná miről van szó? -kérdezte összevont szemöldökkel Alice és Edward egyszerre. Egyikőjük se volt hozzászokva ahhoz, hogy nem tudják miről van szó.

- Játéknapot tartunk -jelentettük be Emmettel tökéletes szinkronban. 

- Szkander -mondta ő.

- Bunyó -kontráztam.

- Üvegezés.

- Activity.

- Sakk.

- Póker.

- És ami a legfontosabb... -kezdte, majd rámnézett.

- Fogadások -vágtam rá.

- Sok. 

- Durvák.

- A részvétel...

- Kötelező! -vigyorogtam. - Úgyis süt a nap -jegyeztem meg. Bámulatos, hogy milyen összhangba voltunk ilyen szempontban Emmettel. És bár David egyenlőre nagyon ki van akadva neki is tetszeni fog. A család egyszerre nyögött fel.

- Emmett és David vásárolni megy. Minden kelléket megvesznek, amire úgy gondolják szükségünk van, aztán bemennek a játékterembe, és elvannak addig amíg nem jövök. Mi addig átmegyünk Alicel és Jasperrel hozzánk és elhozzuk a cuccaimat. Davidével együtt.

- Hozzánk? -nézett tágra nyílt szemmel David.

- Igen. Én házam. Én vettem. Én festettem ki, én rendeztem be. Ők nem zavarhatnak ki engem onnan.

- Én hova megyek? -sóhajtott Edward.

- Vigyázol Emmettékre -vágtam rá gonosz mosollyal. -Rose meg itthon marad Carliesval és Esmevel. Lelkileg készüljetek fel a megpróbáltatásokra -kacsintottam Rosera.

- Én nem akarok menni -mondta Alice legörbített ajakkal. Hátra sandítottam a vállam felett.

- Van gardróbom.

- Megyek -csillant fel Alice szeme, majd Jaspert maga után rángatva már kint is volt az ajtón.

- Indulás -vigyorogtam majd Alicet és Jaspert követve elindultam az erdőben.

Kevesebb mint öt perc múlva a szobámban álltunk. Alice rohamot indított a gardróbom ellen míg Jasper halványan mosolyogva halászott elő egy bőröndöt az ágyam alól. A kis vámpír valahol elásta magát a ruhák között felkészülve az évtizedekig tartó vacakolásra. Szem forgatva álltam meg Alice mellett, majd a fogastól durván lerángattam a drágának mondható darabokat. Jasper halálra vált arccal figyelte felesége reakcióját aki úgy nézett ki, mint aki menten elájul.

- Mit csinálsz? Ez egy Gucci volt! Tudod milyen ritka? Te meg csak így összegyűröd? Volt itt olyan is amiből csak alig pár darabot csináltak! Mit képzeltél?

- Én terveztem -szólaltam meg csendesen.

- Hogy mondtad? -sikította.

- Én terveztem. Nem olyan régen dolgoztam náluk tervezőként -vigyorogtam. Visítozva vetette magát a nyakamba. Szem forgatva hámoztam le magamról a kezeit, majd tiltakozásával nem törődve folytattam a "pakolást". A ruháimmal és a cuccaimmal öt bőrönd telt meg. Mikor eljöttem innen az az egy kis bőrönd csak farmerral és sima pólóval telt meg. Csak, hogy Alicet idegesítsem. Ennek ellenére, most volt két bőrönd olyan ruha amit régen akkor sem vettem volna fel, ha fegyverrel kényszerítenek. Egy bőrönd cipővel volt tele, és bizony a háromnegyede olyan volt amit ember koromban halálcsapdának hívtam. Az utolsó előtti bőrönd fényképekkel, dobozokkal, jegyzetekkel, naplókkal és egyéb személyes tárgyakkal töltődött fel, míg a megmaradtba könyveimet tuszakoltam be.

- Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet oda költöznöm -mondtam magam elé meredve.

- Szerintem meg igen -mondta Alice összeszűkített szemekkel.

- Nézd Alice. Én sose tartoztam közétek. Soha. Emberként még talán be tudtam volna illeszkedni. Sőt. Talán százötven évvel ezelőtt is képes lettem volna családban élni. De én már túl régóta vagyok olyan, amilyen. Évtizedek óta nem vagyok társasági ember. Túlságosan más lettem, visszavonhatatlanul megváltoztam, ha tetszik, ha nem. Meg kellett tanulnom túlélni, meg kellett erősödnöm -sziszegtem. Halk susogást hallottam. A fejemet forgatva próbáltam rájönni, hogy honnan is jön, de nem találtam meg a hang forrását.

- Figyelj, mert csak egyszer mondom el -szólt közbe Jasper mielőtt nagyon belelovalhattam volna magam. -Lehet, hogy megváltoztál. Lehet, hogy nem olyan vagy, amire számítottunk, -ha egyáltalán számítottunk arra, hogy valaha viszont látunk- de te még mindig Bella vagy. -mondta összeszűkített szemmel. -És Edward még mindig szeret téged. Szeret, teljes szívéből, és ha te is így érzel, teljesen milyen, hogy ki vagy valójában -tette hozzá halvány mosollyal. Egy kissé még mindig meg zavarodva kezdtem tovább keresni a susogás forrását, de ismételten kudarcot vallottam. Komolyan megőrültem? Tényleg képzelődnék? Egy vámpír képes egyáltalán képzelődni? Tanácstalanul bámultam magam elé, mikor eljutott a tudatomig Jasper monológja.

- Szeretem őt. Persze, hogy szeretem őt! De én nem vagyok képes... Nem vagyok rá képes. Nem tudom megtenni. Én... Úgy érzem, hogy a szeretet ami körülöttem van megfojt, mintha mérgező gázt lélegeznék be. Tudom, hogy nem kéne így éreznem. Tudom. De a szeretet, a szerelem... Az érzések... Nekem olyan idegenek, olyan félelmetesek, olyan hatalmasak, hogy nem tudok mit tenni ellenük. Az érzések fájnak és én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy elviseljem a fájdalmat. Soha nem voltam elég erős. Külsőleg megerősödtem, megtanultam elrejteni a fájdalmamat, a dühömet... De eltüntetni nem tudom. Itt van bennem, mélyen bent, arra várva, hogy mikor engedem kirobbanni. És ez megrémít.

Jasper szemszög

Alice alig láthatóan biccentett felém, jelezve, hogy otthon vár, majd már ott sem volt. Bella lehajtott fejjel görnyedt előre. Csak a hátát láttam, de biztos voltam benne, hogy csukva van a szeme. Pontosan értettem miről beszél. Talán feleségem azért is hagyott minket kettesben, mert tudta, hogy ide az én „szakértelmem” kell. Azzal az egy dologgal nem számolt, hogy nekem fogalmam sincs az ő érzéseiről.

- Sajnálom Jasper -mondta. Olyan halkan beszélt, hogy először fel sem fogtam, hogy megszólalt.

- Mit? -kérdeztem. Úgy éreztem, hogy kiszárad a torkom, pedig ez nyilvánvaló okok miatt lehetetlen volt. Gondolkodás nélkül mellé térdeltem, és kezemet a vállára tettem. Egész testén remegés futott végig de nem húzódott el. Ujjaim furcsán bizseregtek mikor megérintettem a bőrét.

- Mindent. A Jameses dolgot, a szülinapot, az érzéseket, a véremet -mondta halkan. Nem értettem mi történik vele. Alig fél órával ezelőtt még vidáman cseverészett Alicel, aztán meg már itt térdelt a padlón mozdulatlanul, tisztán érezhetően szétszórva a fájdalmát a levegőbe. Bárki megérezte volna, a legapróbb kisgyerek is, hogy valami nincs rendben vele.

- Kétlem, hogy bocsánatot kéne kérned ezekért a dolgokért -tájékoztattam remegő hanggal. Az idegességem és a fájdalma összekeveredett, majd egy édes-keserű lepellé válva beterített minket. Bella felemelte a fejét. Mikor az arcára néztem szabályosan elakadt a lélegzetem. Szeme teljes egészében fehérje nélküli Feketére változott, arcán Fekete könnycseppek folytak végig. Úgy nézett rám mint aki most lát engem először, fejét félrebillentette, ajkán furcsa mosoly ragyogott fel. Alig észrevehetően hátrahúzódtam de nem azért mert megijedtem. Jobban meg akartam szemlélni őt, látni akartam, ki is ő valójában, a páncél mögött amit a jéghideg magabiztosság, a sok fájdalom és félelem borított rá az évszázadok során. Aztán hirtelen közel hajolt hozzám, annyira közel, hogy belélegeztük egymás leheletét. Mikor az ajkunk összeért, úgy éreztem a világ megfordult velem, olyan hevesen csókoltam vissza, ahogy még Alicenek sem. A szenvedély ellepte az egész testemet, de nem is akartam ellenállni neki. Soha, soha többé.
 

Peter szemszög

Mosolyogva néztem bele Kayla szemébe. Kezem a kezére tettem, majd egészen közel hajoltam hozzá.

- Szeretlek -súgtam neki. Arca felragyogott, és ő is megismételte ezt az egy szót, ami számomra annyit jelentett az ő szájából. Nem tudtam elhinni, hogy eddig képes voltam egy olyan nő mellett élni mint Victoria. Benne alig van érzelem, savanyú, ráadásul még öreg is. De Kayla... Ő életvidám, érzékeny, gyönyörű, törékeny... És szerelmes vagyok belé.

Szerelem. A szó olyan elcsépelten, olyan jelentéktelennek tűnik. Addig, amíg nem tapasztalod meg az érzést. Az érzést, ami mindet elsöpör. 

 

Tanya szemszög

Hümmögve nyomtam ki a telefont. A tervet folyamatosan halasztgatjuk, de úgy tűnik már nem kell sokat várnom. A Volturi, a hatalmas Volturi a mi oldalunkon áll, így a Culleneknek esélyük sincs. Főleg úgy, hogy a két kis senki összeveszett Bellácskával. El sem hiszem, hogy mindenki Szentnek hiszi azt a nőszemélyt. Majd meglátjuk...