Olvassátok el, mert fontos

Sziasztok. Nos... Sokat gondolkodtam, tényleg rengeteget. Annyi alkonyatos történetem volt már, és egyik se sikerült valami jól, mindegyik olyan lett amilyet életem apróbb szakaszai hangulata szerint kezdtem el írni, s mikor elment a hangulatom, a történetek írása kényszeres lett és elrontottam vagy éppen nem írtam rá többet. Én nem akarok ilyen történetet, bármennyire is szeretem azokat akik látogatják blogjaimat és kommentelnek nekem nem megy. Így nem. Így hát úgy döntöttem, hogy kezdek egy történetet amit ingatag lábon elindítok itt blogspoton. Biztos vagyok benne, hogy most azt kérdezitek: Ez miért lenne más? A válasz egyszerű. Mert bár a Meyer szabta határokon belül maradok -félig meddig- mégis másmilyen lesz... Olvassátok el a tartalmat és meglátjátok, hogy értem:

http://henicassy-twilight.blogspot.hu/

Glass dome + 10. fejezet

Sziasztok! AZ ELSŐ, HOGY FELKERÜLT A 10 FEJEZET AMIT LENTEBB OLVASHATTOK!!! (HÜLYE BLOGSPOT MEGINT NEM JELZI A FRISST...)

Második.. ez nem új blog, legalábbis nem történetes... Ez ilyen Net-magazin dolognak készült. Bármit beküldhettek nekem, én értékelni fogom és ki is rakom :D Légyszi ne hagyjátok figyelmen kívül, mintha csak egy kis semmiség lenne mert ez számomra fontos... Ráadásul versenyek is lesznek, kritikák, minden féle. Előre is köszönöm.

http://glassdome-cassie.blogspot.hu/

10. Bábok

Bella szemszög

Szenvedélyesen csókolózva gabalyodtunk egymásba. Bele túrtam a méz szőke hajába, miközben könnyeim még mindig megállíthatatlanul folytak. Néha tudtam sírni. Nem tudtam hogyan, azt se, hogy miért, de mikor legjobban magam alatt voltam, a könnyeim feketén gurultak végig az arcomon. Kezem most a pólója alá vándorolt be. Óvatosan megérintettem kidolgozott testét és igyekeztem nem mutatni meglepetésemet. Edward teste egy kamasz fiúé volt az övéhez képest.

Jasper pólója hirtelen eltűnt a nadrágjával egyetemben, aztán már rajtam is csak fehérnemű volt. A gardrób közepén, egymást ölelve csókolóztunk olyan hevesen és olyan szerelmesen, ahogy még senki mással. Nem érdekelt se Edward, se Alice, csak Ő. Egy rövid pillanatra elszakadtunk egymástól. Levegőt kapkodva szorítottuk egymást hihetetlen erővel, minta csak mi lennénk az egész világon. Nem szóltunk egy szót se, mégis beszéltünk. Beszéltünk az apró mozdulatokkal és a lopott pillantásokkal.

Pár perc múlva összezavarodottan próbáltam elszakadni Jaspertől. A susogás eltűnt és én abszolút semmit nem értettem. Mikor Jaspert sikerült eltávolítanom magamról villámgyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Döbbenten és kábán követte a példámat. Ajkaim keményen összepréseltem, tudtam, hogy rémesen ijesztő a tekintetem. Soha nem voltam még ennyire dühös...

E/3

Az ajtó hatalmas dörrenéssel csapódott ki. Az ajtóban Edward Cullen állt, haja mint mindig most is tökéletesen kócosan állt, de szeme most nem csillogott a megszokott aranysárga árnyalatban. Fekete volt, fekete a csalódástól, a dühtől és a bánattól. Csalódott fivérében, csalódott Aliceben. De legeslegjobban Bellában. Nem nézett Jasperre, komor tekintetét szerelmére függesztette de akaratlanul is hátraugrott mikor meglátta kedvese arcát. A zavarodottság, a düh és a fekete könnyek tisztán kivehetőek voltak. Akaratlanul is arra gondolt, hogy a lány azért dühös-e mert ő félbeszakította a folyamatot. Bella egy rövid pillanatra lehunyta a szemét. És akkor olyan történt, amit soha senki nem gondolt volna a mostanában hajlíthatatlanul erős vámpírnőtől. A lány megtántorodott, feje nekicsapódott a gardrób padlójának és nem mozdult többet.

Edward mindenről megfeledkezve ugrott oda szerelméhez, fejét az ölébe fektette miközben szerelmes szavakat suttogott a fülébe. Jasper hasonlóképpen cselekedett, de ő nem szólt egy árva szót sem. A férfi nem akarta beismerni, de a lány egy másodperc töredéke alatt teljesen az ujja köré csavarta. Elvarázsolta az őt körüllengő bánat, a karcsú végtagok és a hatalmas szemek pedig egyszerűen felmelegítették hideg szívét. Jasper mindig is tudta, hogy Alice más emberhez való, egy olyanhoz, akiben több az élet, aki folyton vidám... És ő nem volt ilyen. A múltja és az emlékei sötét árnyakként loholtak a nyomában, néha egy kicsit lemaradva, de soha el nem tűnve. A háborús időszak folyamatosan ott lebegett a szeme előtt és ezt senki nem tudta átérezni. Még Edward se, pedig ő mindig tudta mire gondol.

Bella zavarodottan próbálta legyőzni a sötétséget, sikertelenül. A mindent körül lengő feketeség megakadályozták a légzésben, és ez nem érintette őt valami kellemesen. Miután rájött, hogy fölöslegesen küzd, szégyenkezve gondolt vissza az ébren töltött idő utolsó perceire. Jasper csókja hihetetlenül édes volt, ugyanakkor az Edward szemében látott fájdalom számára is hihetetlen fájdalmat okozott. Nem értette saját magát. Egy ember, hogy szerethet két valakit egyszerre? Hogy csókolózhat 48 órán belül, más személyekkel? Ezt nem tudta megérteni.

Alice szemszög

Fájdalmasan térdeltem az erdő közepén. A zokogás szaggatottan tört elő belőlem. Hiába vártam a kellemesen forró könnyeket, azok nem jöttek. A szívem fájdalmasan sajgott, ahogy arra gondoltam, hogy Jasper csókolózott Bellával. Mindketten elárultak, pedig tudták, hogy szeretem őket. Legjobb barátnőmet befogadtuk a családba a testvérével együtt és ő mégis csalódást okozott. És Edwardnak is. A féltékenység belekarmolt a régóta kihűlt szívembe. Ez kötelezett arra, hogy felállja. Ez sarkalt arra, hogy meg se álljak a Cullen villáig ahol mindenki ott volt. Bella, Edward és Carlise nem volt a szobában, az illatuk az emeletről jött. Jasper a kanapén ült, végtelenül bánatos szemeit dühtől remegő testemre szegezte, fájdalom suhant át az arcán majd fejét lehajtva felállt és elém sétált.

Hozzám akart érni, de én hátra léptem. Nem akartam érezni az érintését, nem akartam arra gondolni, hogy talán percekkel ezelőtt ugyan így érintette meg Bellát.

- Megbíztam benned -suttogtam fájdalmasan. A hangom nem az enyém volt, csak egy rekedt suttogás, egy apró hang a világban uralkodó káoszban.

- Sajnálom -mondta. Hangja kétségbeesett volt és alig észrevehetően remegett.

- Ne sajnáld -Bella hangja olyan élesen hasított bele a szinte néma csendbe, hogy mindenki össze rezzent. -Szórakoznak. Carlos és Julie. Azt hiszik, hogy vicces ha játszanak velünk. Bábokká tesznek minket, egymásnak akarják uszítani a párokat. Mi voltunk kettesben Jasperrel, ezért most mi voltunk soron. Legközelebb talán Carlise és Rosalie között történik valami -sziszegte. Hangja remegett, kezét dühösen ökölbe szorította. Nem akartam hinni neki, oda akartam rohanni hozzá, hogy felképeljem. Én. Oda akartam menni. Én...

- Mi történik velem? -fakadtam ki. Vámpír létemre szédültem és biztos voltam benne, hogyha Jasper nem kap el ott helyben összerogyok.

- Mondtam. Szórakoznak. Játszanak velünk. Olyan érzéseket ültetnek belénk amik nincsenek is ott. Ezért ájultam el. Ezért szédülsz te is. Ez egy mellékhatás. A képességük nem tökéletes. Sose volt az.

Bella szemszög

Mikor felébredtem a düh olyan intenzitással száguldott végig rajtam ahogyan még soha. Mikor ujjaim görcsösen belemartak a lepedőbe, a vékony anyag azonnal megadta magát nekik, halkan recsegve foszlott szét. Éreztem, hogy Edward illata bekúszik az orromba és én azonnal felültem. Nyíl egyenes derékkal, szaporán emelkedő mellkassal néztem bele a szemébe. Kezem ökölbe szorítottam, majd a levegőt hangosan kifújva fejemmel az ajtó felé intettem.

Leérve, mikor meghallottam Jasper sajnálkozását ismét elöntött a düh. Nem neki kell bocsánatért esedezni, hanem Carloséknak. A szavak dühös lávafolyamként törtek elő belőlem és néztem ahogy Alice megtántorodik.

- Akkor... Irányítottak minket? -suttogja Jasper. Hangja alig hallhatóan remeg.

- Engem biztos. Téged nem tudom, azt csak te érezheted. Érezted úgy, hogy nem azt teszed amit kéne? Hogy össze vagy zavarodva? -kérdeztem tőle. Mikor feje alig észrevehetően megmozdult megdermedtem. Nem bólogatott. A fejét rázta. Létezik az, hogy ő tényleg komolyan akarta azt a csókot? És én vajon akartam, vagy csak a kényszer miatt tettem amit tettem?

- Nos, van mikor az ember túl erős hozzá, hogy legyen bármi mellékhatása -motyogtam. A hangom még számomra is túlságosan bizonytalanul csengett. -Lényegtelen. Egy dolgot tehetünk. Amíg utána nem járok ennek a dolognak, mind együtt maradunk. Itthon -hangom kijelentő, nem kérdező. Meglepetésemre Carlise kezdett először ellenkezni.

- A kórház...

- Sajnálom Carlise, de szerintem ez tényleg nem lenne jó ötlet. Ti nem ismeritek őket. Ti nem tudjátok milyenek.

- Mondd el -sziszegte Rosalie. -És miért nem mehetünk e miatt iskolába? Mi az a remek indok, amiért megint felforgatod a Családunk életét? -üvöltötte az arcomba.

- Tőlem elmehetsz iskolába. Rángasd Emmettet magaddal. Mást úgy se érsz el a parancsolgatásoddal. Rosalie, én tudom, hogy bajom van veled, sose akartalak kibékíteni. De ebben az egy dologban nem tévedek. Az iskolában annyi ember van. Julie és Carlos viccesnek találná, ha mondjuk Emmett mindenki előtt lesmárolná Alicet. Vagy esetleg Jaspert. Esetleg egy emberlányt.

- Mert téged Edward nem ember korodban csókolt meg? -vágott vissza gonosz mosollyal az arcán. Türelmetlenül megforgattam a szemeim.

- Az valami szerelem szerű dologból volt. Ha nem vetted volna észre. És szerintem te se örülnél, ha a jó hírű Cullen család tagjai minden útjukba kerülő embert megcsókolnának... És toporzékolhatsz annyit amennyit akarsz. Most ha megbocsájtasz, ha nem, én elmegyek Emmettel, Jasperrel, az öcsémmel és Alicel a plázába, hozom azokat a dolgokat, amiket Emmették kihagytak. Megtartjuk a játéknapot.

- Ezek után? -döbbent le teljesen David.

- Persze. Mikor máskor? -vigyorogtam rá, majd elindultam a kocsi felé. Az érintettek szó nélkül követtek.

Kereken két és fél óra múlva szálltunk ki ismét a Cullen villa előtt. A többiek már türelmetlenül és idegesen toporogva vártak ránk. Akaratlanul is mosolyra húzódott a szám.

- Figyelem! -mondtam kicsit hangosabban a szokásosnál. Fölösleges volt a hangerő váltás, mivel a suttogást is meghallották volna, de ez ilyen jelképes dolog volt. -Bejelenteném az egyetlen szabályt. Tilos használni bármiféle képességet a játék során -a szavakat fülig vigyorogva ejtettem ki, és élvezettel hallottam meg Alice és Edward hangos tiltakozását.

Edward szemszög

A boldogság betöltötte a lelkemet mikor megtudtam, hogy szerelmem nem önszántából csókolta meg Jaspert. Így, utólag szinte el se tudtam hinni, hogy azt gondoltam ők ketten... Türelmetlenül vártam, hogy Bella megérkezzen én meg karjaim közé foghassam őt. A hetek alatt amióta megtudtam, hogy él, csak arra vágytam, hogy megcsókolhassam. És most végre megtehettem. Puha ajkainak az emléke ott lebegett az agyam minden zugában és én alig bírtam ki, hogy utána ne rohanjak vámpír sebességgel. Jasper idegesen tekingetett felém. Arra nem tudtam koncentrálni, hogy a csók vagy esetleg az érzéseim miatt.

Már nem tudom meddig merülhettem a gondolataimba mikor meghallottam a fékező autó hangját. Alice, David, Emett és Bella szatyrokkal megrakodva léptek be az ajtón. Pöttöm húgom kezében persze inkább voltak ruhás tasakok mint kellékes dolgok. Nem tudtam felfogni, hogy szerelmemnek, hogyan juthatott ilyesmi az eszébe. Elmélkedésemből Bella hangja szakított ki.

- Figyelem! -mondta csilingelő hangon. Akaratlanul is felsóhajtottam a gyönyörűsége láttán de ő szemlátomást nem vette észre. -Bejelenteném az egyetlen szabályt. Tilos használni bármiféle képességet a játék során -mondta. Hangja enyhén gúnyos, csodás ajkai vigyorra húzódtak. Szinte alig hallottam meg tiltakozásomat Emmett és Rosalie kacagása miatt. -Hogy biztos lehessek a dologban, mindhármótok képességét blokkolom -nézett rám, Alicere majd Jasperre. Jasper megmerevedett.

- Az én képességem miért? -fakadt ki.

- A póker miatt. Senkinek nincs szüksége arra, hogy megérezd ki mikor blöfföl -nevetett kedvesem.

- Egy játék, ahol mindenki ugyan olyan eséllyel indul -nevetett Emmett. Szeme különös fénnyel csillogott, aztán hirtelen Bellára kapta a tekintetét. - És te? Neked is van képességed...

- Én tudom szabályozni, hogy mikor használjam és mikor ne. Most itt, ünnepélyesen megesküszöm, hogy azon kívül, hogy a többiek képességét végig blokkolom, a játékok alatt, egyetlen képességemet sem fogom bevetni. Se a verekedés során, se máshol -emelte esküre a kezét. Emmett megnyugodva fújta ki a levegőt de én aggódva szemléltem kedvesem arcát. Egyre csak az járt a fejemben, hogy Bella képességek nélkül akar kiállni bárkivel. Akár játékból. Kedvesem megérezhette aggodalmam mert rám emelte tekintetét miközben mindent tudó mosollyal az ajkán nézett rám.

- Ne félts -mondta, majd elindult az udvarra. Egyetlen szó nélkül követtük.

Kommentek...

Sziasztok! Mi a baj? :( Tudom, nem hozok gyakran frisst, de én igazán igyekszem. Ehhez képest nem jönnek a komik. Se ide, se az elkárhozvára. demon már te se írsz nekem? Blair Light? A többiek?

Ati megnyugtatlak, a történet Edward/Bellás, de kellett valami amivel kicsit elindítom az eseményeket...

De tényleg, nem baj, ha a nem pozitív a kritika, de legalább valamit!!! A tizedik fejezetet írom, de már nem tudom mi értelme felraknom :(

Kilenc - Szerelem és vágy

Sziasztok! Tudom, hogy nagyon régen volt friss, amit iszonyatosan sajnálok. Köszönöm a sok kommentet amit tőletek kaptam, gyakran úgy érzem a friss gyakorisága miatt meg sem érdemlem. Most az Elkárhozvára megy a következő, de mindjárt vége a sulinak és minden rendben lesz :) Az egyik ok, amiért nem voltam, hogy a matek ötösért hajtottam -amit meg is kapok- Jó olvasást :D Nem megölni...

Csupán azért engedem be a (...) bánatot, mert már annyira magányos vagyok, hogy egyedül őt találom érdekes beszélgetőtársnak. (...) Olyanok vagyunk, mint fenyőerdő közepén a fűzfa, valami ostoba madár csőréből estünk ki még magkorunkban, és nem volt senki, aki megkeressen, hogy betömje velünk egy fióka száját. Beleszülettünk egy fenyőerdő szúrós és igazságtalan bioszférájába, ahol mindenáron meg akarnak tanítani bennünket szúrni és zöldellni. - Gerlóczy Márton

Bella szemszög

Húsz perc múlva kézen fogva sétáltunk be a Cullen villába. Nagy valószínűséggel majdnem mindenkinek furcsa lett volna, hogy kevesebb mint fél nap elég volt ahhoz, hogy ismét együtt legyünk, de nem a családunknak. Ők tudták, végig tudták, hogy egymás nélkül nem bírjuk ki, főleg úgy, hogy egymás mellett élünk. Hirtelen már nem tűnt fullasztónak a sok szeretet körülöttem, határozottan kellemes lett a légkör.

- Na mire vadásztatok? -kérdezte szemöldök húzogatva Emmett. A többiek a kezünket bámulták mosolyogva. Edward már épp szóra nyitotta volna a száját de én megelőztem őt.

- Egymásra -villantottam rá egy kétezer wattos vigyort. Emmettnek egy pillanatra elakadt a lélegzete az információtól. Gondolom ilyenkor még mindig leteremtik...

- És volt hancúr? -feszegette a témát.

- Nem Emmett, még nem -vágtam rá rögtön. Azonnal megbántam. Azt mondtam, hogy Még nem. Te szent ég! Nem mutattam ki mennyire zavarban voltam de ha ember lettem volna valószínű olyan színű lett volna az arcom mint egy jól megérett paradicsom. Még egy ok amiért szeretek vámpír lenni.

- Szóval még! -kiáltott fel Emmett. -Úgy szeretlek húgi! Végre egy őszinte ember! -röhögött. Akaratlanul is belehallgattam a gondolataiba. Elvigyorodtam az ott hallottakra. Ez nem is olyan rossz ötlet... David persze azonnal meglátta az arcomon a vigyort, és felnyögött.

- Ne, Bella! Ne merészelj semmit kitalálni! Csak ne nézz így, könyörgöm ne nézz így! Nem hagyja abba! Zárjuk ketrecbe! Kötözzük le, adjunk neki nyugtatót! -visította. Enyhén szólva kiakadt... Mondjuk ha így nézek, abból sose sül ki semmi jó. 

- Túldramatizálod! Ez szuper lesz! Fantasztikus! -nevettem. -Emmettnek tetszeni fog -tettem hozzá.

- Duplán rossz. Meneküljön ki merre lát, amíg még lehet -szörnyülködött David. 

- Valaki elmondaná miről van szó? -kérdezte összevont szemöldökkel Alice és Edward egyszerre. Egyikőjük se volt hozzászokva ahhoz, hogy nem tudják miről van szó.

- Játéknapot tartunk -jelentettük be Emmettel tökéletes szinkronban. 

- Szkander -mondta ő.

- Bunyó -kontráztam.

- Üvegezés.

- Activity.

- Sakk.

- Póker.

- És ami a legfontosabb... -kezdte, majd rámnézett.

- Fogadások -vágtam rá.

- Sok. 

- Durvák.

- A részvétel...

- Kötelező! -vigyorogtam. - Úgyis süt a nap -jegyeztem meg. Bámulatos, hogy milyen összhangba voltunk ilyen szempontban Emmettel. És bár David egyenlőre nagyon ki van akadva neki is tetszeni fog. A család egyszerre nyögött fel.

- Emmett és David vásárolni megy. Minden kelléket megvesznek, amire úgy gondolják szükségünk van, aztán bemennek a játékterembe, és elvannak addig amíg nem jövök. Mi addig átmegyünk Alicel és Jasperrel hozzánk és elhozzuk a cuccaimat. Davidével együtt.

- Hozzánk? -nézett tágra nyílt szemmel David.

- Igen. Én házam. Én vettem. Én festettem ki, én rendeztem be. Ők nem zavarhatnak ki engem onnan.

- Én hova megyek? -sóhajtott Edward.

- Vigyázol Emmettékre -vágtam rá gonosz mosollyal. -Rose meg itthon marad Carliesval és Esmevel. Lelkileg készüljetek fel a megpróbáltatásokra -kacsintottam Rosera.

- Én nem akarok menni -mondta Alice legörbített ajakkal. Hátra sandítottam a vállam felett.

- Van gardróbom.

- Megyek -csillant fel Alice szeme, majd Jaspert maga után rángatva már kint is volt az ajtón.

- Indulás -vigyorogtam majd Alicet és Jaspert követve elindultam az erdőben.

Kevesebb mint öt perc múlva a szobámban álltunk. Alice rohamot indított a gardróbom ellen míg Jasper halványan mosolyogva halászott elő egy bőröndöt az ágyam alól. A kis vámpír valahol elásta magát a ruhák között felkészülve az évtizedekig tartó vacakolásra. Szem forgatva álltam meg Alice mellett, majd a fogastól durván lerángattam a drágának mondható darabokat. Jasper halálra vált arccal figyelte felesége reakcióját aki úgy nézett ki, mint aki menten elájul.

- Mit csinálsz? Ez egy Gucci volt! Tudod milyen ritka? Te meg csak így összegyűröd? Volt itt olyan is amiből csak alig pár darabot csináltak! Mit képzeltél?

- Én terveztem -szólaltam meg csendesen.

- Hogy mondtad? -sikította.

- Én terveztem. Nem olyan régen dolgoztam náluk tervezőként -vigyorogtam. Visítozva vetette magát a nyakamba. Szem forgatva hámoztam le magamról a kezeit, majd tiltakozásával nem törődve folytattam a "pakolást". A ruháimmal és a cuccaimmal öt bőrönd telt meg. Mikor eljöttem innen az az egy kis bőrönd csak farmerral és sima pólóval telt meg. Csak, hogy Alicet idegesítsem. Ennek ellenére, most volt két bőrönd olyan ruha amit régen akkor sem vettem volna fel, ha fegyverrel kényszerítenek. Egy bőrönd cipővel volt tele, és bizony a háromnegyede olyan volt amit ember koromban halálcsapdának hívtam. Az utolsó előtti bőrönd fényképekkel, dobozokkal, jegyzetekkel, naplókkal és egyéb személyes tárgyakkal töltődött fel, míg a megmaradtba könyveimet tuszakoltam be.

- Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet oda költöznöm -mondtam magam elé meredve.

- Szerintem meg igen -mondta Alice összeszűkített szemekkel.

- Nézd Alice. Én sose tartoztam közétek. Soha. Emberként még talán be tudtam volna illeszkedni. Sőt. Talán százötven évvel ezelőtt is képes lettem volna családban élni. De én már túl régóta vagyok olyan, amilyen. Évtizedek óta nem vagyok társasági ember. Túlságosan más lettem, visszavonhatatlanul megváltoztam, ha tetszik, ha nem. Meg kellett tanulnom túlélni, meg kellett erősödnöm -sziszegtem. Halk susogást hallottam. A fejemet forgatva próbáltam rájönni, hogy honnan is jön, de nem találtam meg a hang forrását.

- Figyelj, mert csak egyszer mondom el -szólt közbe Jasper mielőtt nagyon belelovalhattam volna magam. -Lehet, hogy megváltoztál. Lehet, hogy nem olyan vagy, amire számítottunk, -ha egyáltalán számítottunk arra, hogy valaha viszont látunk- de te még mindig Bella vagy. -mondta összeszűkített szemmel. -És Edward még mindig szeret téged. Szeret, teljes szívéből, és ha te is így érzel, teljesen milyen, hogy ki vagy valójában -tette hozzá halvány mosollyal. Egy kissé még mindig meg zavarodva kezdtem tovább keresni a susogás forrását, de ismételten kudarcot vallottam. Komolyan megőrültem? Tényleg képzelődnék? Egy vámpír képes egyáltalán képzelődni? Tanácstalanul bámultam magam elé, mikor eljutott a tudatomig Jasper monológja.

- Szeretem őt. Persze, hogy szeretem őt! De én nem vagyok képes... Nem vagyok rá képes. Nem tudom megtenni. Én... Úgy érzem, hogy a szeretet ami körülöttem van megfojt, mintha mérgező gázt lélegeznék be. Tudom, hogy nem kéne így éreznem. Tudom. De a szeretet, a szerelem... Az érzések... Nekem olyan idegenek, olyan félelmetesek, olyan hatalmasak, hogy nem tudok mit tenni ellenük. Az érzések fájnak és én nem vagyok elég erős ahhoz, hogy elviseljem a fájdalmat. Soha nem voltam elég erős. Külsőleg megerősödtem, megtanultam elrejteni a fájdalmamat, a dühömet... De eltüntetni nem tudom. Itt van bennem, mélyen bent, arra várva, hogy mikor engedem kirobbanni. És ez megrémít.

Jasper szemszög

Alice alig láthatóan biccentett felém, jelezve, hogy otthon vár, majd már ott sem volt. Bella lehajtott fejjel görnyedt előre. Csak a hátát láttam, de biztos voltam benne, hogy csukva van a szeme. Pontosan értettem miről beszél. Talán feleségem azért is hagyott minket kettesben, mert tudta, hogy ide az én „szakértelmem” kell. Azzal az egy dologgal nem számolt, hogy nekem fogalmam sincs az ő érzéseiről.

- Sajnálom Jasper -mondta. Olyan halkan beszélt, hogy először fel sem fogtam, hogy megszólalt.

- Mit? -kérdeztem. Úgy éreztem, hogy kiszárad a torkom, pedig ez nyilvánvaló okok miatt lehetetlen volt. Gondolkodás nélkül mellé térdeltem, és kezemet a vállára tettem. Egész testén remegés futott végig de nem húzódott el. Ujjaim furcsán bizseregtek mikor megérintettem a bőrét.

- Mindent. A Jameses dolgot, a szülinapot, az érzéseket, a véremet -mondta halkan. Nem értettem mi történik vele. Alig fél órával ezelőtt még vidáman cseverészett Alicel, aztán meg már itt térdelt a padlón mozdulatlanul, tisztán érezhetően szétszórva a fájdalmát a levegőbe. Bárki megérezte volna, a legapróbb kisgyerek is, hogy valami nincs rendben vele.

- Kétlem, hogy bocsánatot kéne kérned ezekért a dolgokért -tájékoztattam remegő hanggal. Az idegességem és a fájdalma összekeveredett, majd egy édes-keserű lepellé válva beterített minket. Bella felemelte a fejét. Mikor az arcára néztem szabályosan elakadt a lélegzetem. Szeme teljes egészében fehérje nélküli Feketére változott, arcán Fekete könnycseppek folytak végig. Úgy nézett rám mint aki most lát engem először, fejét félrebillentette, ajkán furcsa mosoly ragyogott fel. Alig észrevehetően hátrahúzódtam de nem azért mert megijedtem. Jobban meg akartam szemlélni őt, látni akartam, ki is ő valójában, a páncél mögött amit a jéghideg magabiztosság, a sok fájdalom és félelem borított rá az évszázadok során. Aztán hirtelen közel hajolt hozzám, annyira közel, hogy belélegeztük egymás leheletét. Mikor az ajkunk összeért, úgy éreztem a világ megfordult velem, olyan hevesen csókoltam vissza, ahogy még Alicenek sem. A szenvedély ellepte az egész testemet, de nem is akartam ellenállni neki. Soha, soha többé.
 

Peter szemszög

Mosolyogva néztem bele Kayla szemébe. Kezem a kezére tettem, majd egészen közel hajoltam hozzá.

- Szeretlek -súgtam neki. Arca felragyogott, és ő is megismételte ezt az egy szót, ami számomra annyit jelentett az ő szájából. Nem tudtam elhinni, hogy eddig képes voltam egy olyan nő mellett élni mint Victoria. Benne alig van érzelem, savanyú, ráadásul még öreg is. De Kayla... Ő életvidám, érzékeny, gyönyörű, törékeny... És szerelmes vagyok belé.

Szerelem. A szó olyan elcsépelten, olyan jelentéktelennek tűnik. Addig, amíg nem tapasztalod meg az érzést. Az érzést, ami mindet elsöpör. 

 

Tanya szemszög

Hümmögve nyomtam ki a telefont. A tervet folyamatosan halasztgatjuk, de úgy tűnik már nem kell sokat várnom. A Volturi, a hatalmas Volturi a mi oldalunkon áll, így a Culleneknek esélyük sincs. Főleg úgy, hogy a két kis senki összeveszett Bellácskával. El sem hiszem, hogy mindenki Szentnek hiszi azt a nőszemélyt. Majd meglátjuk...